Nagy András lehet Maros megye prefektusa


-A A+

Nagy Andrást, Szászrégen volt polgármesterét jelöli az RMDSZ Maros megye prefektusi székébe – írja az ErdélyFM.

A maszol.ro érdeklődésére Nagy András elmondta, a jelölést elfogadta, de "hosszú út vezet addig, amíg elnyeri a tisztsége"t. Hozzátette, kétéves közigazgatási menedzsment képzése van, két mandátumon át olyan város polgármestere volt, amelyben léteztek entikai konfliktusok, nyolc éves munkája alatt azonban sikerült ezeket csillapítania.

"Ugyanezt le tudom képezni a megyére is, ugyanakkor két éves tanácsosi, hat éves alpolgármesteri és nyolc éves polgármesteri tapasztalatomat is kamatoztatni tudom, ha a prefektúra élére kerülök" – jelentette ki.

Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke az Erdély FM-nek azt nyilatkozta, kétség sem fér Nagy András tapasztalatához, szakmai tudásához.

 "Úgyhogy ilyen értelemben technokrata prefektusnak is minősülhet. Másrészt Szászrégen sajátossága ugyanaz, mint Maros megyéé, leképezi tulajdonképpen a Maros megyei demográfiai helyzetet, hiszen Szászrégenben is mintegy 30 százaléka a lakosságnak magyar, megközelítőleg 70 százaléka román. Nagy András úgy tudott két mandátumon keresztül polgármestere lenni a városnak, hogy semmiféle etnikai felszültség nem támadt ebből” – magyarázta a politikus.

A Maros megyei magyar prefektus kinevezése azért húzódott el, mert az RMDSZ megyei szervezete nem állított jelöltet mostanáig.








EZT OLVASTA MÁR?

X