Kovács: az autonómiáért minden nap cselekedni kell


-A A+

Az autonómiát csak cselekvés révén lehet elérni – jelentette ki kedden Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, miután a szenátus többségi szavazattal elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet.

A jogszabályt 2005-ben terjesztette a törvényhozás elé az RMDSZ két politikusa, Sógor Csaba szenátor és Garda Dezső képviselő.

Kovács emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ az egyetlen magyar politikai szervezet, amelynek programjában megjeleníti a területi autonómiát. „Tudatában vagyunk annak, hogy az autonómia elérésének folyamatnak kell lennie amelynek több állomása van: többek között a decentralizáció, kulturális autonómia, a szubszidiaritás elvének érvényesítése” – fogalmazott a politikus.kp

Az RMDSZ főtitkára ismételten rámutatott arra, hogy a területi autonómiát csak a román politikummal való együttműködés, a többségi nemzettel folytatott párbeszéd útján lehet elérni. Véleménye szerint a román közösségeknek fel kell ismerniük azt, hogy az autonómia számukra is jólétet jelent: amikor ez bekövetkezik, akkor lesz megvalósítható a Székelyföld autonómiája is.

„Az autonómiáért a legkönnyebb harcolni, a Szövetség azonban valóban tesz azért, hogy ehhez közelebb kerüljünk. Minden nap meg lehet fogalmazni egy újabb és újabb közleményt, ezek azonban mit sem érnek a talán kevésbé látványos, de annál biztosabb, szilárdabb lépések nélkül” – mondta Kovács Péter. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X