Batthyáneum: strasbourgi bírság a román államnak


-A A+

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 25 ezer euró kifizetésére kötelezte a román államot, amiért még mindig nem szolgáltatta vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyének a Batthyáneum könyvtár és az abban működő csillagvizsgáló épületét.

filiala-batthyaneum-3Az Emberi Jogok Európai Bírósága honlapján megtalálható, keddi keltezésű ítélet szerint a román állam azzal sértette meg az Emberi Jogok Európai Egyezményét, hogy 14 év óta nem hozott döntést a Batthyáneum visszaszolgáltatásáról. A strasbourgi verdikt szerint ez annál inkább megmagyarázhatatlan, mivel egy jelentős történelmi és kulturális értéket képviselő tulajdonról van szó.

A strasbourgi székhelyű bíróság arra kötelezte a román államot, hogy fizessen 15 ezer euró kárpótlást, és 10 ezer euró perköltséget a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyének.

RMDSZ: a döntést tiszteletben kell tartani

Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ nevében üdvözölte az Európai Emberjogi Bíróság döntését.

filiala-batthyaneum-1A gyulafehérvári Batthyaneumot gróf Batthyány Ignác gyulafehérvári római katolikus püspök 1791-ben megalapította, és csaknem húszezer rendkívül értékes könyvet gyűjtött össze. Halála előtt néhány évvel megszerezte a gyulafehérvári trinitárius szerzetesrend templomát és rendházát, és féltve őrzött gyűjteményét ott helyezte el. A könyvtárat aztán végrendeletileg Erdélyre és a gyulafehérvári katolikus püspökségre hagyta, utóbbi kezelésében, utódai pedig a gyűjteményt 60 ezer kötetre bővítették.

A könyvtárat a román állam 1949-ben a római katolikus egyháztól elkobozta. A Batthyaneum tulajdonjoga 1989 után került csak ismét napirendre, és 1998-ban a román kormány a 13. számú kormányrendelettel a könyvtárat és épületét visszaadta a közben érsekségi rangra emelt gyulafehérvári katolikus püspökségnek. A rendeletet mindmáig nem hajtották végre, időközben pert is indítottak arra hivatkozva, hogy könyvtárát Batthyány tulajdonképpen két örökösre hagyta: a püspökségre és Erdélyre. Utóbbi jogutóda pedig a román állam. A bíróságok rendre elutasították ezt az érvelést, de utolsó fokon 2003-ban végül a keresetnek helyt adtak. Ezek után az érsekség a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordult, az ügyben idén, szeptember 25-én született egyelőre nem végleges ítélet.

Az RMDSZ szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye emlékeztet, 1998-ban született meg az a 13-as számú kormányrendelet, amely az első olyan romániai jogszabály volt, amelyben erdélyi magyar ingatlanok visszaszolgáltatása szerepelt. Az akkori, Victor Ciorbea által vezetett parasztpárti kormányban Tokay György kisebbségügyi miniszter kezdeményezte a kormányrendeletet, amelyet az RMDSZ és az erdélyi magyar történelmi egyházak közötti egyeztetés előzött meg. A 13-as számú kormányrendeletben összesen 17 ingatlan, ebből 8 magyar érdekeltségű visszaszolgáltatását tüntették fel. A bukaresti Petőfi Ház, a temesvári Magyar Ház, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület székháza, a gyulafehérvári Batthyaneum, a nagyváradi római-katolikus és református püspöki paloták, a brassói evangélikus ház valamint a kolozsvári unitárius nyugdíjpénztár székhelye szerepelt az RMDSZ által kezdeményezett kormányhatározatban. 1998-ban az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottságban Markó Attila helyettes államtitkár, Silviu Clim, az Igazságügyi Minisztérium jogtanácsosa és az egyházak jogi képviselői rendelkeztek a restitúcióról. 

Kelemen Hunor szövetségi elnök a strasbourgi döntés követően kijelentette: „a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára ez a döntés azt jelenti, hogy az elmúlt 22 évben végzett munkánk az ingatlan-visszaszolgáltatások terén nem volt hiábavaló. Az emberjogi bíróság döntése egyértelműen rámutat arra, hogy Romániában a restitúció ügyében világos és határozott jogszabályra van szükség, amely egyszer s mindenkorra rendezi az elkobzott magán- és egyházi ingatlanok sorsát. A Mikó-ügyben első fokon elítélt Markó Attila pedig ezáltal a döntés által újabb megerősítést kapott arról, hogy tisztességesen és becsületesen végezte a munkáját”.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X