Prefektusi körlevél: ne fogadjanak el autonómiapárti határozatokat


-A A+

Körlevélben szólította fel Kovászna megye prefektusa a megye polgármestereit és jegyzőit, hogy ne fogadjanak el autonómiapárti önkormányzati határozatokat.

A kormány Kovászna megyei képviselőjének hétfői keltezésű levelét az autonómiapárti határozatok elfogadását kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) illetékese juttatta el az MTI-hez.

Ebben Marius Popica prefektus az Uzoni önkormányzat Memorandum című határozatára utalt, melyben a település a Székelyföld területi egységhez való tartozását kérte. A prefektus a határozatot petíciónak tekintette, és közölte, a petícióírás az állampolgárok alapvető joga, nem pedig a helyi hatóságoké. Hozzátette, a helyi önkormányzatok jogkörei nem terjednek ki arra, hogy programszerű dokumentumokat fogadjanak el az ország területi közigazgatási rendszerére, hivatalos nyelvére vonatkozóan.  Marius Popica arra kérte a megye önkormányzatait, hogy "a törvénytelenségek elkerülése végett" ne fogadjanak el autonómiapárti határozatokat, az önkormányzatok jegyzőit pedig felszólította, ha mégis napirendre kerülnének efféle határozatok, ne ellenjegyezzék azokat.

A március végén kinevezett prefektus hétfőn sajtótájékoztatót is tartott Sepsiszentgyörgyön, amelyiken kijelentette: valamennyi perben, amelyet elődei a székely zászló hivatali kitűzése ellen indítottak, a jogerős ítéletek a prefektus álláspontját támasztják alá. Hozzátette, az ítéleteket végre kell hajtani.

Az SZNT február 12-én fordult nyílt levéllel a székelyföldi önkormányzatokhoz arra kérve ezeket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. A tanács a javasolt határozat szövegtervezetét is mellékelte, és javasolta, hogy a határozatot a kormány helyi képviselői mellett az Európai Unión belül működő Régiók Bizottságának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának, valamint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának is küldjék el. Az SZNT által elkészített határozattervezetet eddig Hargita megyében Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró és Székelykeresztúr, Kovászna megyében Kökös és Uzon, Maros megyében pedig Makfalva önkormányzati testülete fogadta el.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X