Nincs ítélet: ősszel folytatódik a Mikó-per


-A A+

Csütörtökök sem született ítélet, ismét halaszottak a Mikó-perben. A ploiești-i táblabíróság szeptember 22-re tűzte ki a tárgyalás következő időpontját – közölte Facebook-oldalán Markó Attila.

"Úgy érzem, hogy erős érdekek próbálnak keresztbe tenni. Ez is csak azt bizonyítja, hogy nekünk van igazunk! Ezért győznünk is kell!" – írta a Mikó-per vádlottja, akit három év letöltendő börtönre ítéltek alapfokon ebben az ügyben.

Az RMDSZ-es képviselő csütörtökön a Trandindexnek elmondta, a dossziéba rejtélyes módon bekerült egy buzăui pénzügyi intézménytől származó dokumentum, amely szerint 4,6 millió lejes kár érte az államot a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének restitúciója miatt. "Az a tény, hogy egy ilyen dokumentum a semmiből felbukkan, azt bizonyítja, hogy kavarás folyik a háttérben, valakik azt szeretnék, hogy az igazság ne derüljön ki" – mondta a politikus. 

Ezt az iratot azonban a bíróság nem fogja figyelembe venni, már csak azért sem, mert az esetleges kár megállapítására egyedül a pénzügyminisztérium hivatott. A tárca azonban még nem ismertette álláspontját az ügyben.  "A per megérett az ítéletre, a pénzügyminisztérium álláspontja nem számít perdöntő tényezőnek, azonban a bíróságtól függ, hogy bevárja vagy sem az indoklást a döntés meghozatala előtt" - nyilatkozta korábban a képviselő. 

Mint ismert, a buzăui bíróság alapfokon azt állapította meg, hogy jogtalanul szolgáltatták vissza a Székely Mikó Kollégium épületét az Erdélyi Református Egyházkerületnek, ezért alapfokon három év letöltendő börtönbüntetést szabott ki Markó Attilára és Marosán Tamásra, míg Silviu Clim, az igazságügy minisztérium volt jogtanácsosa három év felfüggesztettet kapott. A vádlottak fellebbeztek, így a ploieşti-i táblabíróságnak kell meghoznia a végső ítéletet. Időközben az egyik vádlott, Marosán Tamás ellen indított büntetőjogi eljárás elévült.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X