Öt ország miniszterelnökei találkoztak a Duna-deltában


-A A+

A vendéglátó Románia, valamint Moldova, Grúzia, Szerbia, Szlovákia és Csehország miniszterelnökei informális találkozót tartottak a hét végén a romániai Duna-deltában.

Az összejövetelről szombaton késő este adott ki szűk szavú közleményt a román kormány. A találkozó célját az Európai Unió (EU) Keleti Partnerség programjával kapcsolatos álláspontok összehangolásában jelölte meg, és annak a megtárgyalásában, hogyan támogathatnák a térség EU-tagsággal rendelkező országai a csatlakozni kívánó országokat. A közlemény szerint a Victor Ponta meghívására Iurie Leanca, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke, Irakli Garibasvili, Grúzia kormányfője, Robert Fico szlovák miniszterelnök, Bohuslav Sobotka cseh kormányfő és Alekszandar Vucic szerb miniszterelnök érkezett Romániába.

"Mi, akik már bent vagyunk az Európai Unióban - legyen szó Csehországról, Szlovákiáról vagy Romániáról -, tehetünk és minden tőlünk telhetőt meg is teszünk azért, hogy mielőbb az EU tagjaivá válhassanak" - jelentette ki a vasárnap délben Tulceán tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján Victor Ponta miniszterelnök. Hozzátette, a találkozónak az adott aktualitást, hogy Moldova és Grúzia június 27-én, Ukrajna pedig későbbi időpontban aláírja Brüsszelben az EU-val való társulási megállapodást; pontosabban Kijev a megállapodás gazdasági részét írja alá, mert a politikait márciusban már aláírta. Ponta Megjegyezte, a Duna-deltába várták Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnököt is, ő azonban nem tudott részt venni a találkozón.

A miniszterelnök elmondta, a táj szépségét is be szerette volna mutatni vendégeinek, ezért vasárnap délelőtt kiránduláson vettek részt a Duna-delta vízi világában. "Remélem, minden évben hasonló baráti találkozásokat szervezhetek a Duna-deltában, és ez a térség, amelyhez tartozunk, a politikusok személyes, baráti kapcsolatain keresztül is jobban fejlődhet" - jelentette ki a Romania TV által élőben közvetített nyilatkozatában Victor Ponta.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X