Augusztus elsejéig bejelenti közös elnökjelöltjét a PNL és a PDL


-A A+

Legkésőbb augusztus elsejéig megállapodik a közös államfőjelölt személyéről a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL). Addig is folytatódnak az egyeztetések a PNL és a PDL tervezett összeolvadásáról – jelentette be kedd este a sajtónak a két párt elnöke.

Klaus Johannis és Vasile Blaga elmondták: továbbra is olyan erős jobbközép politikai konstrukció megalkotása a céljuk, amely legyőzheti a kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD). Szerintük a fúzió megvalósítása már nem a két párt szándékán, hanem a romániai bürokrácián múlik

„Közös elnökjelöltet állítunk, függetlenül attól, hogy az államfőválasztásig sikerül-e a bíróságon is bejegyeztetni a fúziót” – szögezte le Johannis. 








EZT OLVASTA MÁR?

X