Ezért utasította el Bukarest az új magyar konzuli irodák megnyitását


-A A+

Románia a kölcsönösség és arányosság elvére hivatkozva utasította el, hogy Magyarország bővítse romániai konzuli hálózatát - közölte az MTI megkeresésére csütörtökön a román külügyminisztérium.

A kommüniké megemlíti: a konzuli kapcsolatokat szabályozó Bécsi Egyezmény szerint Romániának szuverén joga megtagadni a hozzájárulást ahhoz, hogy területén valamely ország konzuli képviseletét bővítése. A magyar igény elutasításánál azt is figyelembe vették, hogy Magyarország most is "jelentős" konzuli hálózatot működtet Románia területén.

Nagy Anna külügyi szóvivő előzőleg arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország több mint egy éve benyújtott igényét, hogy Nagyváradon és Marosvásárhelyen konzuli irodát nyisson. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője azt mondta: értetlenül állnak az elutasítás előtt, részben azért, mert a román fél semmilyen érdemi magyarázatot nem fűzött ahhoz, továbbá azért is, mert Magyarország soha nem korlátozta más ország ilyen irányú szándékát.

Bukarest "meglepedőtt"

A román külügyminisztérium szerint Bukarest is "meglepődve" fogadta a magyar külügyi nyilatkozatot, miután döntése okairól kedden kihallgatáson tájékoztatta Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövetet. A román külügyminisztérium ugyanakkor megerősítette, hogy elkötelezett híve a Magyarországgal való kétoldalú kapcsolatok megerősítésének a két állam közti stratégiai partnerség jegyében.

A magyar kormány tavaly áprilisban kezdeményezte a két konzuli iroda nyitását a román kormánynál. Az MTI úgy tudja, a nagyváradi konzuli iroda a kolozsvári, a marosvásárhelyi pedig a csíkszeredai főkonzulátus alárendeltségében működött volna. Romániában a bukaresti nagykövetség, illetve konzulátus mellett jelenleg Csíkszeredán és Kolozsváron működik magyar főkonzulátus.Romániának Budapesten van konzuli hivatala, Gyulán és Szegeden pedig főkonzulátusa.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X