Nagyváradi Ítélőtábla: a férj hibájából váltak Tőkésék


-A A+

A Nagyváradi Ítélőtábla helyt adott a felperes, Tőkés Edith fellebbezésének, és a férj, vagyis Tőkés László európai parlamenti képviselő hibájából mondta ki a válást.

A román igazságügyi minisztérium által pénteken közzétett bírósági végzést szeptember 27-én hozták. Ebben a Nagyváradi Ítélőtábla helyt ad Joó (Tőkés) Edith fellebbezésének, a korábbi végzés ugyanis mindkét házasfél hibájából mondta ki a válást. A csütörtöki ítélet értelmében egyedül az alperes, azaz Tőkés László hibáztatható a házasság felbomlásáért.tokes laszlo

Az EP-képviselő felesége másfél éve nyújtott be válókeresetet, amelyben hűtlenséggel és rossz bánásmóddal vádolta meg férjét, kérve a házasság felbontását.

Válása és magánéleti botrányai után a bihari református egyházmegye fegyelmi bizottsága is elmarasztalta Tőkés Lászlót. Az egykori püspök a testület döntése értelmében vétett a kánon, az emberi normák és a lelkészekre vonatkozó etikai szabályok ellen.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X