Băsescu helyett Szász Jenő lesz a meglepetés Tusványoson


-A A+

Nem vesz részt egyetlen ismertebb román politikus és az RMDSZ elnöke sem a jövő kedden kezdődő Tusványoson. Hosszú szünet után azonban ismét meghívót kapott Szász Jenő – derül ki a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem szerdán nyilvánosságra hozott programjából.

A Fideszen belüli erőviszonyok változását is jelzi, hogy hosszú szünet után ismét részt vesz a jövő kedden kezdődő 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Szász Jenő, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet jelenlegi vezetője, az MPP volt elnöke. A szervezők szerdán hozták nyilvánosságra Tusványos programját.

E szerint Szász Jenő csütörtökön tart majd előadást a táborban a nemzetstratégiáról és a nemzetpolitikáról. Úgy tudjuk: az MPP volt elnöke korábban azért nem jutott évekig szóhoz a rendezvényen, mert kegyvesztetté vált a Fidesz nemzetpolitikáját meghatározó politikusok körében. Utóbbiak – elsősorban Németh Zsolt Tusványos-alapító – Tőkés Lászlót és az Erdélyi Magyar Néppártot preferálták Szásszal  és a polgáriakkal szemben, különösen miután az MPP és az EMNP viszonya elmérgesedett.

Szász Jenő meghívása a táborba Németh Zsolt félreállításával és Kövér László tiszteletbeli MPP-elnök Fideszen belüli megerősödésével állhat összefüggésben. A volt külügyi államtitkárnak már semmilyen szerep nem jutott az új Orbán-kormányban, volt irodavezetőjének, Répás Zsuzsannának sem hosszabbították meg a helyettes államtitkári mandátumát.

Szász Jenő olyannyira nem kívánt vendég volt három évvel ezelőtt Tusványoson, hogy – bár Tusnádfürdő MPP-s polgármestere meghívta a rendezvényre – kénytelen volt a tábor területén kívül, egy vendéglőben tartani sajtótájékoztatót. Az uh.ro akkori tudósítása szerint a politikus arról beszélt, hogy ki kell szabadítani Tőkés Lászlót az RMDSZ fogságából.

A negyedszázada magyar-magyar és magyar-román vitafórumként induló Tusványosnak idén sem lesz a vendége egyetlen jelentősebb román politikus sem. A programban csak a háromszéki liberálisok vezetőjének, Mădălin Guruiánunak a nevét fedeztük fel, aki a pénteki, Autonómia – románoknak és magyaroknak című panelbeszélgetésen jut majd szóhoz. Traian Băsescu államfő legutoljára felfüggesztésének évében, 2011-ben ült a magyar miniszterelnök mellett a tábor zárónapján.

Kelemen és Berényi nem lesz ott

Az idei táborba meghívtak több RMDSZ-es politikust is: Székely István főtitkár-helyettest, Markó Attila képviselőt, Borboly Csaba és Tamás Sándor székelyföldi tanácselnököket, Sógor Csaba EP-képviselőt és György Attila pénzügyi államtitkárt. Meghívót kapott Biró Zsolt MPP elnök is, aki a program szerint csütörtökön Toró T. Tibor Tusványos-alapítóval és EMNP-elnökkel vitázik.

Úgy tudjuk, a szervezők Kelemen Hunort is várták az Olt partjára, ám a szövetségi elnök elhárította a meghívást. Az RMDSZ vezetőjének pénteken egy nemzetpolitikai kerekasztalon kellett volna részt vennie, amelynek másik nagy hiányzója Berényi József, a szlovákiai MKP elnöke lesz.

A tábor zárónapjának legfontosabb meghívottja természetesen ismét Orbán Viktor. A magyar kormányfő Történetekből történelem! címmel tart majd beszédet. A pódiumon idén is mellette foglal majd helyet és felszólal Tőkés László fideszes EP-képviselő is.








EZT OLVASTA MÁR?

X