A háromszéki prefektus hallani sem akar autonómiáról


-A A+

A háromszéki prefektus nem hajlandó tárgyalni Székelyföld autonómiájáról. Codrin Munteanu hétfőn sajtótájékoztatóján reagált Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád múlt heti bejelentésére, miszerint: román partnereket keres, akikkel megvitatnák az általa készített autonómia vitairatot.

„Székelyföld autonómiájáról túl sokat beszéltünk egymáshoz és túl keveset a románokhoz", mondta Antal Árpád, aki szerint a románok részéről sem volt nyitás ebben a kérdésben. Codrin Munteanu prefektus leszögezte: nem ülhet asztalhoz alkotmányellenes témákról tárgyalni. Meglátása szerint Székelyföld autonómiája gazdaságilag nem életképes, hiszen az egészségügyi kiadásokra, az infrastruktúrára és egyéb kiadásokra szánt pénzek fele az állami költségvetésből érkezik Kovászna megyébe.codrin

Lecserélné az utcaneveket

Codrin Munteanu bejelentette, hétfőn reggel a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumától kapott petíciót, amelyben a civil szervezet kéri, hogy a sepsiszentgyörgyi városháza vegye le azokat az utcák névtábláit, amelyek még márciusban érvénytelenített egy bíróság.

Szerinte elődje, György Ervin mulasztása volt, hogy nem támadta meg a bíróságon a sepsiszentgyörgyi utcák új megnevezéséről szóló helyi határozatot, így azért egy civil szervezetnek kellett volna perelnie. Ez a civil fórum és a prefektus követeli, hogy Sepsiszentgyörgyön cseréljék ki az összes olyan turisztikai irányjelző táblát, vagy közintézmény megnevezését tartalmazó táblát és parkolóautomaták által kibocsátott jegyet, ahol először szerepel a magyar és csak utána a román nyelv.petofi

Ha ezt az önkormányzat nem teszi meg jószántából, a kormányhivatal kényszervégrehajtással szerez érvényt a bírósági határozatnak, mondta Codrin Munteanu. Hozzátette: a fent említett civil szervezet márciusban kapott egy olyan bírósági végzést, amely szerint a regionális nyelvek európai chartája értelmében a kisebbségi nyelvek használatával nem lehet az ország hivatalos nyelvét hátrányba szorítani. A prefektus úgy tapasztalta, hogy a sepsiszentgyörgyi közterületeken lévő táblákon mindig a magyar az első, a román a második, sőt az ország hivatalos nyelvén történő feliratozás kisebb betűvel és nehezebben olvasható színnel jelenik meg. A kormánybiztos szerint minden szándékosan történik így.

Ellenzi a magyar nyelvhasználatot is

Codrin Munteanu azt is bejelentette, hogy megtámadta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) döntését, amely tizennyolc háromszéki közintézményt marasztalt el, mivel kizárólag román nyelven tettek közzé közérdekű információkat.

Mint arról beszámoltunk a háromszéki állami intézmények ellen egy sepsiszentgyörgyi férfi tett panaszt a hiányos nyelvhasználat miatt, és ennek nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanács elmarasztalta többek között a Kovászna Megyei Törvényszék Ügyészségét, a Sepsiszentgyörgyi Bírósági Ügyészségét, a Kovászna megyei- és sepsiszentgyörgyi Rendőrséget, a Csendőrséget, az Állami Levéltárat, a Számvevőszéket, a Vámhivatalt, a Prefektúrát, a Kovászna megyei Közpénzügyi Igazgatóságot, a Nyugdíjpénztárat és az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági hatóságot.penzugy

Ezeket a közintézményeket magyar nyelvű névtáblák elhelyezésére, valamint a közérdekű információk magyar nyelven való közzétételére kötelezték. A helyi közigazgatásról szóló törvény szerint ugyanis azokban a közigazgatási egységekben, amelyekben a lakosság több mint 20 százaléka valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, a közintézményeknek biztosítani kell az anyanyelv használatát.

Codrin Munteanu prefektus azonban nem ért egyet ezzel az ítélettel, amely szerinte amúgy is csak ajánlás értékű. Szerinte a diszkriminációellenes tanács összemosta a katonai egységeket, a helyi közigazgatás egységeivel és a dekoncentrált hivatalokkal, amelyek szerinte nem ugyanazon elbírás alá esnek. A prefektúrára sem érvényes a helyi közigazgatási törvény hatásköre, fejtette ki Codrin Munteanu.{loadposition metamorf}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X