Jó hír az RMDSZ-nek Diaconu kilépése a PSD-ből


-A A+

Bár Bogdan Diaconu nem olyan meghatározó politikusa a Szociáldemokrata Pártnak, hogy magyarellenes, nacionalista kirohanásaival befolyásolni tudja a kormányzást, kilépése a PSD-ből jó hír az RMDSZ számára – mondta csütörtökön a maszol.ro-nak Kovács Péter.

A szövetség főtitkárával a szociáldemokrata képviselő aznap bejelentett pártalapítási szándékát kommentáltattuk. Mint ismert, Diaconu az RMDSZ kormányra hívása elleni tiltakozásul lépett ki a PSD-ből és alapít Egységes Románia Párt néven új politikai szervezetet, amelynek egyik célja Románia területi integritásának megőrzése.

Kovács Péter a képviselőt bohócnak nevezte. „Csak sajnos megnyilvánulásai nem megmosolyogtatóak” – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a Nagy-Románia Párt (PRM) háttérbe szorulásával a nacionalista szavazótábor még nem tűnt el az országból, Diaconu pedig ezekre a szavazókra alapoz. „Bár nem hinném, hogy összejön neki a pártalapítás, mert ez hosszas, bonyolult procedúra” – jegyezte meg.

A főtitkár elmondta, az RMDSZ politikusai az elmúlt években „csak úgy kapkodták a fejüket”, mert az összes fontosabb párt részéről érkeztek a nacionalista támadások. „Nem azt mondom, hogy jó, ha léteznek nacionalista pártok Romániában, de amikor még létezett a Nagy-Románia Párt vagy a Román Nemzeti Egységpárt, akkor legalább tudtuk, mire számítsunk” – fogalmazott Kovács.

Az RMDSZ főtitkára korábban maga is állást foglalt Bogdan Diaconu magatartásával kapcsolatban. Akkor a képviselő zsarolással vádolta a szövetséget, amiért a politikusai felemelték a szavukat a magyarellenes törvénykezdeményezései ellen. - 








EZT OLVASTA MÁR?

X