Kelemen: október 6-nak a kölcsönös tisztelet jegyében kell telnie


-A A+

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség arra törekszik, hogy minden évben olyan megemlékezést tartson, amely tiszteletben tartja a nemzetiségek közötti, békés együttélést” – jelentette ki a magyar nemzet gyásznapján, az aradi megemlékezések előtt tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a 13 aradi vértanú tragikus halála jelentette az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc végét, amely nem más nemzetiségek, hanem az elnyomó hatalom ellen irányult. „Éppen ezért nagyon fontos, hogy a megemlékező ünnepségek lezajlása a kölcsönös tisztelet jegyében történjen meg” – hangsúlyozta a politikus.hunor1

A szövetségi elnök sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy október 11-én véglegesíti az RMDSZ a parlamenti választások jelöltlistáját. Tájékoztatása szerint az RMDSZ-nek 452 jelöltje lesz az ország minden választókerületében.

„Az arányos választási rendszernek megfelelően minden szavazat számít, egyetlen, az RMDSZ-re leadott voks sem veszik el. Bízom benne, hogy a Szövetség legalább olyan jó eredményeket ér el idén, mint 2008-ban. A jelenlegi felméréseink azt mutatják, hogy 2012. december 9-én az RMDSZ több szavazatot kap, mint négy évvel ezelőtt, és túllépi az 5 százalékos küszöböt” – jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette, a szövetség nagyon sok helyen fiatalít, de továbbra is számít a tapasztalt politikusok tudására, felkészültségére.hunor2

Az RMDSZ őszi választási programjáról elmondta, ugyanúgy, mint az önkormányzati választások alkalmával, figyelembe veszik a 2011-ben elkészült Erdélyi Konzultáció eredményeit, amikor közel 100 ezer magyar ember kérdezett meg a szövetség arról, hogy mit várnak el az őket képviselő politikusoktól.

A jövő év kihívásairól szólva Kelemen Hunor kiemelte az Európai Unió megerősítésének szükségességét, a pénzügyi, gazdasági egyensúly megteremtését. A romániai belpolitikát illetően az alkotmány módosítását és a tulajdonjog rendezését tartja elsőrendű fontosságúnak az RMDSZ elnöke, de hangsúlyozta a közigazgatási reform és a fejlesztési régiók átszervezésének szükségességét is.

„Az elmúlt négy évben sikerült elindítanunk a valós decentralizációt, a megyei és helyi önkormányzatok hatáskörébe nagyon sok döntést átirányítottunk, most annak kell következnie, hogy a pénzügyi források felett is ők rendelkezzenek” – szögezte le Kelemen Hunor.  








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X