Elbocsátások: az elítéltek kérik az akasztást a TVR-nél?


-A A+

Spontán tiltakozásba kezdett hétfőn reggel a közszolgálati televízió több száz alkalmazottja. Az elégedetlenség oka, hogy a Román Televízió vezetősége véglegesítette a tervet, amelynek alapján közel kilencszáz embert bocsátanának el az intézményből.

Claudiu Săftoiu – papíron már tisztségéből felfüggesztett – elnök-vezérigazgató szerint az elbocsátások megalapozottak, ugyanis az így megspórolt pénzből az intézmény törleszthetné az idők során felhalmozott adósságok egy részét. A televízió udvarán összegyűlt tüntetők viszont az adósságok felhalmozásában vétkesek felelősségre vonását, valamit az elnök-vezérigazgató lemondását követelték.tvr5

„Mintha magunk kérnénk az elbocsátásunkat"

Ugyanakkor az elbocsátási procedúra törvényességét is megkérdőjelezték, miután a vezetőség által közétett menetrend szerint maguknak az alkalmazottaknak kell kérniük, hogy részt vegyenek az elbocsátás alapját képező, többlépcsős felmérésen.

A magyar szerkesztőség szakszervezeti csoportjának vezetője, Pap Csongor a maszol.ro-nak elmondta, a TVR vezetősége vasárnap tette közzé az intézmény intranet-hálózatában az alkalmazottak szakmai kiértékelésének menetrendjét, a kiértékelést végző bizottságok összetételét, a felmérés szabályzatát.tvr masolat

„Döbbenten olvastuk, hogy kérvényeznünk kell részvételünket a kiértékelésen. Ez egyenértékű azzal, hogy mi magunk kérjük az elbocsátásunkat. Ez egy jogi csapda, mert a TVR így megfoszt minket a bírósági úton történő fellebbezés lehetőségtől" – magyarázta Pap Csongor.

Kormánypárti politikusok a bizottságokban

Bár Claudiu Săftoiu elnök-vezérigazgató korábban egy interjúban arról biztosította a közvéleményt, hogy elbocsátási procedúra politikamentes lesz, az alkalmazottak szerint „soha ekkora politikai nyomás nem nehezedett a TVR-e, mint most". Ezt az intézmény egyik főmunkatársa, Mihai Rădulescu fogalmazta meg hétfőn közzétett nyílt levelében.tvr2

A TVR vezetőtanácsának póttagja azt kifogásolja, hogy az alkalmazottak szakmai felkészültségét osztályozó bizottságokban politikusok is helyet kaptak. „Nem hagyhatjuk szó nélkül azt, hogy párttagok osztályozzanak újságírókat és a sorsukról döntsenek" – írta Rădulescu.

A HotNews által vasárnap közzétett lista szerint többek között Mădălin Voicu szociáldemokrata képviselő, Răzvan Theodorescu volt szociáldemokrata szenátor, Cristian Ţopescu liberális szenátor is tagja annak a testületnek, amely a felmérést végző bizottságokba delegált TVR-alkalmazottak szakmai kiértékelését végzi.

Ambrus és Szász póttagok

A vezetőség nem teljesítette a magyar szerkesztőségnek azt a kérését, hogy magyar tagok is legyenek a kiértékelő bizottságokban – tudtuk meg Kacsó Sándor főszerkesztőtől. Tájékoztatása szerint azt sikerült elérniük, hogy Ambrus Attila, a MÚRE volt elnöke, illetve Szász Attila, az Országos Audiovizuális Tanács volt tagja póttagok legyenek a szerkesztők szakmai képességeit felmérő két testületben.

„A póttagokra abban az esetben van szükség, ha a bizottság egyik tagja valamilyen okból nem tudja végezni a munkáját. Úgy néz ki, sikerül előre egyeztetve megoldani azt, hogy amikor a magyar szerkesztők kiértékelése kerül sorra, a testület egyik tagja kimegy a teremből, s beugrik helyette – bizottságtól függően – Ambrus Attila vagy Szász Attila. Így hát végül is elmondható, hogy lesz magyar tagja is a bizottságoknak, de csak akkor, amikor magyarokat vizsgáztatnak” – magyarázta a maszol.ro-nak.

A TVR-nél létrehozott testületeknek egyébként vannak teljes jogú magyar tagjai is. Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója a felmérést végző bizottságokba delegált TVR-alkalmazottak szakmai kiértékelését végző bizottságban, míg Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus a fellebbviteli bizottságban vesz részt.

Megtartják a felméréseket?

Kacsó Sándor hétfőn délután nem tudott választ adni arra a kérdésünkre, hogy mikor kezdik el az alkalmazottak felmérését, és elképzelhetőnek tartja-e, hogy az alkalmazottak tiltakozása miatt leállítják ezt a folyamatot.

„A szakszervezet ügyvédei szerint illegális a vezetőségnek az a döntése, hogy az alkalmazottaknak maguknak kell kérniük a szakmai kiértékelésüket. A gond az, hogy mivel az alkotmánybírósági döntés miatt az elnök vezérigazgatót felfüggesztették tisztségéből, nincs is akinek leállítania ezt a folyamatot” – magyarázta. Hozzátette: ha azonban alkalmazottak nem lesznek hajlandóak aláírni a vezetőség által kért kérvényt, akkor a folyamat leállhat.

Cikkünk frissül.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X