Újabb börtönbüntetést kapott a Szíriában élő Omar Hajszam


-A A+

Újabb két év börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a szír-román állampolgárságú üzletembert, akit korábban már vétkesnek találtak román újságírók iraki elrablásában.

Omar Hajszamot most a nagyváradi ítélőtábla két év szabadságvesztésre ítélte távollétében. Hajszam már évekkel ezelőtt elmenekült az országból, mostani börtönbüntetését a román határon való illegális átkelés miatt kapta.

Hajszamot 2005-ben azzal vádolták meg, hogy ő szervezte meg három román újságíró túszul ejtését Irakban. Emiatt a hazai igazságszolgáltatás 2008-ban jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélte.omar-hayssam

Szíriába menekült

Hajszam huszonöt évig élt Romániában. Állítólag azért szervezte meg az újságírók elrablását, hogy jelentős összegű váltságdíjhoz jusson, majd az összeggel távozzon az országból. A férfit őrizetbe helyezték, de 2006-ban egészségügyi okokra hivatkozva szabadon engedték, Hajszam pedig elmenekült Romániából.

A román titkosszolgálatok legutóbb azt közölték, hogy Szíriában tartózkodik. A román és a szír hatóságok 2010-ben még kölcsönös kiadatási szerződést is aláírtak, de az üzletember még mindig nem került vissza Romániába.

A mostani ítélet nem jogerős. Hajszamnak a román törvények szerint csak a súlyosabb büntetési tételt, vagyis a húsz börtönt kell letöltenie. Ilyen esetekben összevonják a bírósági döntéseket, és a legsúlyosabb ítéletnek szereznek érvényt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X