Kovács Péter: nincs miről vitáznunk Szilágyi Zsolttal


-A A+

Az RMDSZ jelöltje az államelnöki-kampányban is a romániai magyarok problémáit, elvárásait képviseli, kiáll közösségünk ügye mellett, ez pedig minden vitán felül áll – reagált kedden reggel Kovács Péter, az RMDSZ kampányfőnöke Szilágyi Zsolt, az EMNP jelöltjének hétfői nyilatkozatára, amelyben nyilvános vitára hívta ki az RMDSZ államelnök-jelöltjét.

,,Nincs miről vitáznunk Szilágyi Zsolttal, a mi szempontunkból nincsenek közöttünk vitás kérdések”– jelentette ki Kovács Péter, majd hozzátette: nevetséges, ahogyan a Néppárt jelöltje kétségbeesetten próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy kevesebb, mint egy héttel a hivatalos leadás előtt még mindig kritikusan állnak az összegyűjtött aláírások számával.

,,Szilágyi Zsolt és csapata a gyenge politikai thrillerbe sorolható képtelen elmélet-gyártás és a primitív üzengetés helyett azzal kéne foglalkozzon, hogy megfelelő időben prezentálja a támogatói aláírásokat. Komolyan megkérdőjelezhető ugyanis, hogy ha az általuk nyilvánosságra hozott ütemben haladnak, akkor törvényes módon összegyűlnek az aláírások” – hangsúlyozta a kampányfőnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X