Az MPP magáénak is tekinti az RMDSZ autonómiatervezetét


-A A+

A Magyar Polgári Párt (MPP) társszerzőként magáénak is tekinti az RMDSZ által csütörtökön közzétett székelyföldi autonómiatervezetet.

Biró Zsolt, az MPP elnöke pénteken arra szólította fel az autonómia híveit, hogy "ne álljanak sértődötten félre", hanem vegyenek részt a statútum jobbítását és a román közvéleménnyel való elfogadtatását célzó közvitában.

Előzőleg Izsák Balázs, a - magát közképviseletként meghatározó - Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke úgy vélekedett: bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét, illetve a román hatalom által "ellenőrzött" alternatív mozgalmat teremt az, hogy a bukaresti kormányban részt vevő RMDSZ nem az SZNT autonómiatervezetét vállalta fel, hanem újat dolgozott ki.

"Az MPP-nek a törvény szövegező bizottságában kifejtett munkája nélkül ma nem ezzel a közvitára szánt változattal találkoznánk, de ugyanígy kijelenthető, hogy a Székely Nemzeti Tanács tíz éves kitartó és következetes munkája nélkül sem tartana ott az autonómiamozgalom, ahol tart" - mutatott rá az MPP elnöke. Biró Zsolt hangsúlyozta: az a fontos, hogy minden erdélyi magyar politikai erő nyíltan területi autonómiát követel a Székelyföldnek, ezért a közvitában való részvételre és az autonómia ügye melletti összefogásra szólította fel az erdélyi magyar szervezeteket. 

Megjegyezte: az Európában működő autonómiák nem versenyfutással alakultak ki, tehát a tervezetről nemcsak a román közvéleménnyel kell közvitát folytatni, hanem a magyar közösségen belül is párbeszédre van szükség. "Ahogyan tavaly, a Székelyek Nagy Menetelése alkalmával együttműködés és konszenzus volt minden (magyar) politikai és civil szervezet között, ugyanezzel az együttműködéssel kell kiállnunk az autonómiatörvény-tervezetért is" - hangsúlyozta az MPP elnöke.   

Biró Zsolt egyetértett az SZNT elnökével abban, hogy a székely autonómiastatútum elfogadásához nincs szükség feltétlenül új alkotmányra Romániában, ezért szerinte a törvénytervezet parlamenti beterjesztését nem szabad az alaptörvény módosításához kötni és emiatt halogatni.

Az RMDSZ csütörtökön hirdetett meg közvitát a honlapján közzétett székelyföldi autonómiatervezetről. A dél-tiroli autonómiamodellt román jogi környezetbe átültető statútummal az RMDSZ a román egységes és oszthatatlan állam keretében óhajt autonómiát biztosítani a - Maros, Kovászna és Hargita megyei településeket magába foglaló - Székelyföld Régiónak.








EZT OLVASTA MÁR?

X