Winkler Gyula a MIÉRT-tel folytatja gyakornoki programját


-A A+

Folytatja gyakornoki programját Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, amelyet a MIÉRT-tel közösen hirdet meg most már negyedik éve.

Pénteken a Püspökfürdőn zajló XIII. MIÉRT Akadémián jelentette be Winkler Gyula EP-képviselő, hogy idéntől hat gyakornoki ösztöndíjat hirdet meg, pályázni október 15-ig lehet. Az RMDSZ-es politikus a gyakornoki program ismertetése mellett az Európai Unió és a sport témakörben is tartott előadást, ugyanis a hétvégén zajló MIÉRT Akadémia témája az ifjúság és sport volt. A panel résztvevői Szabó József MIÉRT-elnök és Jakab Adorján MIÉRT elnök-helyettes, moderátor pedig Takács Aranka, a MIÉRT elnökségi tag volt.
Winkler Gyula negyedik éve fogad MIÉRT által javasolt gyakornokokat európai parlamenti képviselői irodájában, évente gyakornoki találkozót is tartanak. "A nyári találkozóknak a célja éppen az, hogy felmérjük, mennyire hasznosak ezek az időszakok, a visszajelzések azt mutatják, hogy igen, hasznosítani tudták a Brüsszelben szerzett tudást, tapasztalatot" – mondta el a képviselő. Winkler Gyula kiemelte, mindig fontosnak tartotta a közösségi tevékenységet, ez mindig feltétel volt, pár éve intézményes formát is kapott, ugyanis a MIÉRT-tel megállapodást is kötöttek.

Idéntől a gazdaságpolitikai és fejlesztéspolitikai iránt érdeklődő fiatalok mellett mérnöki szakmát tanuló egyetemistákat is szívesen látná a képviselő a pályázók között. "Az egyetemi ajánlat – Erdélyben is – egyre távolabb van attól, amire a reálgazdaságnak, a munkaerőpiacnak szüksége van, ezt maguk a fiatalok is kimondták májusban Strasbourgban (Európai Ifjúsági Rendezvény – szerk. megj), hogy közelíteni kell az oktatási ajánlatokat a munkaerőpiac elvárásaihoz. Huszonöt évvel ezelőtt mindenki mérnök volt, akik közül sokan pályaváltásra kényszerültek, utána mindenki közgazdász lett, aztán a kommunikációs szakmákra volt nagy igény, úgy látom, hogy Európában a következő évtizedekben visszatér a mérnöki szakma becsülete, én erre hívnám fel a pályaválasztás előtt levő fiatalok figyelmét. Az ipart felszámoló társadalmakban kiveszett az innovativitás, nemcsak a digitális tartalmakat, a fizikailag kézben tartott tárgyakat is elő kell állítani" – hangsúlyozta.

Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese ismertette a gyakornoki program gyakorlati részét, elmondta, a miert.ro honlapon megjelenik az ösztöndíjfelhívás, olyan fiatalok jelentkezését várják, akik már egyetemi hallgatók, vagy felsőfokú diplomával rendelkeznek. A gyakornoki ösztöndíj négy hét brüsszeli, egy hét strasbourgi tapasztalatot jelent Winkler Gyula képviselői irodájában. A kiírás szerint hat fiatal nyerhet gyakornoki ösztöndíjat a MIÉRT-től.

Rövid előadásában Winkler Gyula azt járta körül, hogy az EU-s politikákban visszaköszön-e a sport, mint mondta, közvetett módon ugyan, de van arra lehetőség, hogy sporthoz kötődő tevékenységre lehessen uniós támogatást szerezni, annak ellenére, hogy a sport, mint szakterület, tagállami kompetencia. Konkrét példákat ismertetett, hogy a sport mennyire komplex terület, amely számos, az unió számára fontos kérdésben is helyet kaphat. Uniós pillanatképet vázolva, elmondta, ha minden jól megy, november elsejétől dolgozni kezd az új Európai Bizottság, a következő hónapokban pedig beindulnak a 2014-2020 közötti pénzügyi tervezési időszak programjai. Azt ajánlotta, hogy a MIÉRT szervezetek is készüljenek fel, hogy minél több pályázatba tudják bevinni az erdélyi magyar érdeket, akár egyetemekkel, megyei ifjúsági és sportigazgatóságokkal együttműködésben. Nem könnyű, de van erre kapacitás, van lehetőség – bíztatta a fiatalokat Winkler Gyula.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X