Victor Ponta ezért nem szavazott soha Traian Băsescura


-A A+

Traian Băsescu szekustiszt volt, ez volt többek között az egyik oka annak, hogy nem szavaztam rá – jelentette ki a România TV-ben Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökjelöltje.

A hírtelevízióban azt követően kérdezték a miniszterlenököt, hogy az egyik legismertebb jobboldali újságíró, Robert Turcescu előbb a blogján, majd a B1 TV-ben is beismerte, hogy a román hadsereg hírszerző és kémszolgálatánál dolgozott titkos állományú hivatásos katonatisztként.

„Traian Băsescu a Szekuritáté tisztje volt és ezt tudták a románok is, amikor megválasztották államfőnek. Én azért nem szavaztam rá, mert olvastam mindazokról a szörnyűségekről, amelyeket a Szekuritáté elkövetett az emberekkel.  Úgy gondoltam, hogy nem lenne jó, ha egy szekus vezetné az országot, de az emberek ennek ellenére megválasztották” – fogalmazott Victor Ponta. Hozzátette: most már késő ezen keseregni, a tény a történelemkönyvek lapjain köszön majd vissza. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X