Szász Jenő a Magyarországon felhalmozott szaktudásra alapozna


-A A+

A Magyarországon felhalmozott szaktudásra szeretne elsősorban támaszkodni az általa létrehozandó Nemzetstratégiai Intézet munkájában Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. Csütörtöki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján Szász elmondta: abban látja a megalapítandó intézet dolgát, hogy a különböző szakterületeken felhalmozott magyarországi tudásból a teljes Kárpát-medence érdekeit szolgáló rendszereket építsenek. A felsorolt kérdéskörök közül a demográfiait találta a legsúlyosabbnak. Megemlítette, hogy a romániai hivatalos adatok szerint az elmúlt húsz évben félmillióval csökkent az erdélyi magyarok száma, és a fogyás a Kárpát-medence más régióiban is hasonlóan aggasztó mértékű.1011 szaszjeno "Legfontosabb vagyonként a humán vagyonról kell szólni: a magyarul beszélő, a magyar kultúrkörhöz tartozó emberekről. Felelős humánvagyon-gazdálkodásra kell sort keríteni" - fogalmazta meg a célt Szász Jenő. Közelmúltbeli amerikai látogatása tapasztalatait összegezve kijelentette: ha a Kárpát-medencében a töredékét tapasztalná annak az áldozatvállalásnak, amely a felkeresett amerikai magyar közösségeket jellemzi, sokkal biztatóbb lenne a helyzet.

Az EMNP az MPP nyomdokain halad

A sajtótájékoztató után Szász Jenő kitérő választ adott az MTI-nek arra a kérdésére, hogy vállal-e továbbra is elnöki tisztséget a Magyar Polgári Párt élén. "A szombati kongresszusra is hagynunk kell valami mondanivalót" - fogalmazott.   Az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) esetleges egyesülését firtató kérdésre válaszolva elmondta: meglátása szerint az EMNP az MPP nyomdokain halad. "Most Bukarestbe igyekszenek, ezért szeretnének velünk egyesülni, de pár éven belül számukra is Budapest lesz az irány" - fogalmazott Szász Jenő. Hozzátette: nem két párt fúziójára, és nem három párt versenyére, hanem a magyarok szövetségére, egy nemzeti válogatott felállítására van szükség.   

Szász Jenőt kedden kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére. A felkérést az erdélyi magyar sajtó úgy kommentálta, hogy Szász Jenőt úgymond felfelé buktatták, hogy ezáltal lehetőség nyíljon az RMDSZ ellenzékét alkotó két erdélyi magyar párt, az EMNP és az MPP összefogására. Az MPP legfontosabb döntéshozó szerve, az Országos Tanács szombaton ülésezik Székelyudvarhelyen.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X