A PSD szóvivője ellen is bűnvádi eljárás indult


-A A+

Bűnvádi eljárást indított hétfőn a korrupcióellenes ügyészség a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke és szóvivője, Dan Şova szenátor ellen.

A politikust befolyással történő üzérkedéssel gyanúsítják. Az ügyészek szerint igent mondott Viorel Hrebenciuc PSD-s képviselőnek arra a kérésére, hogy járjon közben egy újabb amnesztiatörvény parlamenti előterjesztése és elfogadása érdekében. A DNA ezt lehallgatási jegyzőkönyvekkel bizonyítani is tudja.

Mint ismert, Hrebenciuc az erdő-visszaszolgáltatásokkal kapcsolatos korrupciós ügy egyik gyanúsítottja. Dan Şovát a DNA szerint azért próbálta rávenni az amnesztiatörvény elfogadásának felgyorsítására, hogy ne kerüljön börtönbe, ha elítélik ebben az ügyben. A két politikus október 17-én tárgyalt erről. Hrebenciuc ekkor megígérte az ügyészek szerint Şovának, hogy támogatja a PSD-elnökké választását, ha teljesíti a kéréslt.

Hrebenciuc ellen ebben az ügyben is bűnvádi eljárás indult. Sőt időközben indult ellene egy harmadik bűnvádi eljárás is. A PSD-s képviselőt azzal is gyanúsítják, hogy titkosszolgálati forrásokból próbálta megtudni, mire készül ellene az ügyészség.








EZT OLVASTA MÁR?

X