A szülőföldön való boldogulásra szavazott Kelemen Hunor


-A A+

Kelemen Hunor szövetségi elnök vasárnap reggel 10 órakor szülőfalujában, Csíkkarcfalván adta le szavazatát. 

,,Egy olyan országra, olyan Romániára szavaztam, amely tiszteli polgárait, és amelyben a társadalom különböző rétegei között megvan a fejlődéshez szükséges bizalom. Egy olyan Romániára, amelyben a nemzeti kisebbségi közösségeknek intézményes garanciái vannak. Egy olyan Romániára, amely a regionális identitásokat értéknek tekinti, és segít a megerősítésükben. Egy olyan Romániára, amely az Európai Unióban hallatja a szavát, és egy – politikai, gazdasági és katonai szempontból – erősebb Európai Unióért emeli fel szavát. Olyan országra szavaztam, amelyben mindannyian otthon érezzük magunk, és amelyben a jóléti társadalom keretei bővíteni lehet, ki tudjuk használni azokat az adottságokat, feltételeket, amelyekkel rendelkezünk, hogy minden ember biztonságba érezze magát” – nyilatkozta Kelemen Hunor.

,,Ma lejár egy tíz éves politikai időszak, ezért nagyon fontos, hogy egy új korszak kezdetén ott legyünk, ahol a döntéseket meghozzák. Én azt várom el, hogy az erdélyi magyar emberek, ismerve programunkat és eredményeinket, mellettünk álljanak és erősítsék meg a képviseletet. Mert nem mindegy, hogy holnap reggel, a szavazatszámlálás után milyen erővel tudunk hozzálátni a munkához. Közösségünk erejét fel kell mutatnunk!”– hangsúlyozta a szövetségi elnök, államfőjelölt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X