Kelemen Hunor: fontos, hogy az MPP megőrizte önállóságát


-A A+

Az RMDSZ a Magyar Polgári Párt (MPP) Országos Tanácsa szombati döntései közül azt tartja a legfontosabbnak, hogy az MPP megőrizte szervezeti önállóságát - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke az MTI kérdésére üdvözölte Bíró Zsolt megválasztását az MPP élére. Megemlítette: „nemzeti válogatottat" ma csakis az RMDSZ égisze, logója alatt lehet létrehozni, hiszen választási szövetségek bejegyzését már nem teszi lehetővé a törvény. Hozzátette: "aki most gondolkozik azon, hogy nemzeti válogatottat hozzon létre, az nyilván nem erre a mérkőzésre, hanem a 2016-osra készül."kelemen

Kelemen Hunor azt is elmondta, az elmúlt hét elején hosszú megbeszélést folytatott Szász Jenővel, az MPP leköszönő elnökével, és ez alapján úgy látja, hogy a választások után lehetőség nyílik a két párt közötti párbeszédre, és több kérdésben együttműködhetnek.

Az RMDSZ elnöke nyomatékosította, nem látja annak az esélyét, hogy más magyar pártok is bejussanak a parlamentbe. Választási indulásuk következtében viszont az RMDSZ 2-3 parlamenti helyet is elveszíthet. "Akik most ellenünk készülnek, csak azt akarják, hogy ellopjanak tőlünk pár mandátumot, de nem a maguk számára, hanem más pártok számára. De hát ilyen az élet" - fogalmazott az RMDSZ elnöke.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X