Nacionalista üzenetekkel folytatja kampányát Ponta


-A A+

Erdély elszakadásának veszélyéről, külföld Románia belügyeibe történő beavatkozásáról, jó románságáról beszélt Victor Ponta kedden a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőinek eredménykiértékelő ülésén.

A második fordulóba bekerült államfőjelölt beszédét több hírtelevízió élőben közvetítette. Ponta azzal kezdte, hogy megjegyezte: a 14 elnökjelölt közül az EMNP politikusa, Szilágyi Zsolt az egyetlen, aki Klaus Johannis támogatására buzdítja szavazótáborát. „Az a Szilágyi Zsolt, aki el akarja szakítani Erdélyt Romániától. Ilyen jelölt támogatására nincs is szükségem” – jelentette ki.

Beszélt arról, hogy tűrhetetlennek tartja a külföldiek beavatkozását a romániai kampányba. Konkrétan utalt az Európai Néppártra, amelynek elnöke, Joseph Daul hétfőn Johannis támogatására kérte az EPP romániai tagpártjait. „Minket ne utasítgassanak olyan külföldiek, akik gúnyt űztek Romániából. Magunk is tudjuk, mi a jó az országnak” – fogalmazott.

Ponta üzent az erdélyieknek is, miután a régió valamennyi megyéjében elvesztette vasárnap a választást. „Üzenetem számukra az, hogy az én választási programom egész Romániának, az embereknek szól. Klaus Johannis dolgoknak üzen, én az embereknek, a románoknak” – nyilatkozta a jelölt.
 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X