Budapesten tanuló fiatal hozta össze a kolozsvári tüntetést


-A A+

Egy Budapesten mesteriző fiatalember facebookos felhívására válaszolva tüntetett több ezer ember Kolozsváron Victor Ponta ellen – írja az actualdecluj.ro.

A 23 éves Andrei Fărcaș a Közép-európai Egyetemen (CEU) mesterizik középkori történelemből a magyar fővárosban. A kolozsvári fiatalember Facebookon létrehozta az eseményt, amelyen hétezren jelezték a részvételüket, majd kijárta az engedélyt a polgármesteri hivatalban.

„Nagyon érdekel, hogy mi történik az országban, mi történik Kolozsváron” – magyarázta a diák a portálnak. Tájékoztatása szerint nagyon felháborította, hogy az államfőválasztás első fordulójában a külföldön élő romániaiak szavazása igen nehézkesen zajlott, és egy temesvári barátjával elhatározták, hogy tüntetést hirdetnek meg a közösségi oldalon.

„A hét első napjaiban nem is tartózkodtam Kolozsváron, de nagyon sokan segítettek megszervezni az eseményt. Spontán módon alakult ki egy szervezői csapat, amely még a csendőrség szerint is az utóbbi évek legszebb és legnagyobb tiltakozó akcióját hozta össze Kolozsváron” – fogalmazott Andrei Fărcaș.








EZT OLVASTA MÁR?

X