Joseph Daul szerint az RMDSZ a EPP fenegyereke


-A A+

Az Európai Néppárt (EPP) „fenegyerekének” nevezte keddi sajtótájékoztatóján az EPP elnöke az RMDSZ-t a romániai államfőválasztás második fordulójával kapcsolatos álláspontja miatt.

Joseph Daul a jobboldal versenyben maradt jelöltje, Klaus Johannis kampányát jött segíteni Romániába. A politikus kedden találkozott az EPP romániai tagpártjainak vezetőivel, köztük Kelemen Hunorral, és fogadta őt Traian Băsescu államfő is.

Joseph Daul a Klaus Johannisszal együtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az EPP romániai tagpártjai vezetőinek arról beszélt, hogy a választás megnyeréséhez a jobb-közép pártcsaládnak egységesnek kell maradnia.  „De tudják, hogy van, a sokgyerekes, nagy családokban is mindig akad egy-egy fenegyerek” – jelentette ki.

Daul nem mondta ki, de az RMDSZ-re utalhatott, a szövetség ugyanis a választói belátására bízta a szavazást a második fordulóban. Johannis mellett egyébként a Népi Mozgalom Pártja (PMP) sem állt ki egyértelműen, elnökük, Elena Udrea Victor Ponta elleni szavazásra buzdította a híveit.

A Joseph Daullal tartott találkozója után Kelemen Hunor szövetségi elnök a sajtónak elmondta, az RMDSZ álláspontja nem változott, és az EPP vezetője sem győzködte őt az álláspont megváltoztatásáról. „Joseph Daul bölcs ember” – idézte a magyar politikust a Romania TV.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X