Markó: téma lesz a Mikó-ügy is az EPP-kongresszuson


-A A+

Az RMDSZ a Mikó-ügyről is tájékoztatja az Európai Néppárt (EPP) tagjait a szerdán és csütörtökön Bukarestben zajló néppárti kongresszuson, közölte lapunkkal Markó Attila.

A Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási ügyében indított per elítéltje, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje lapunknak küldött közleményben leszögezi: az RMDSZ az Európai Néppárt bukaresti kongresszusán felhívja majd a figyelmet a súlyos igazságtalanságra.markoattila

„Nagyon fontos, hogy az Európai Néppárt tagpártjai, valamint azok küldöttei objektív tájékoztatást kapjanak a Mikó-ügy részleteiről" – fogalmaz Markó Attila. Kiemelte: „a hiteles és első kézből származó információk nagyon fontosak. Azt szeretnénk, hogy a nyár elején itthon elkezdett tájékoztató kampányunk nemzetközi színtéren is tovább bővüljön, erre kifejezetten alkalmas az Európai Unió legnagyobb pártszövetségének, az Európai Néppártnak a kongresszusa. Nem tolakodunk, és nem akarjuk a Mikó-üggyel terhelni az EPP amúgy is zsúfolt kongresszusi napirendjét, de igyekszünk a legszélesebb körben tájékoztatni a résztvevőket".

Az RMDSZ már korábban üdvözölte, hogy a szövetség javaslatára az Európai Néppárt alapprogramjába szerepel a kisebbségvédelmi fejezet, és tételesen bekerült az őshonos nemzeti kisebbségek védelme. A dokumentum az RMDSZ javaslatára megállapítja, hogy európai kisebbségi keretszabályozást kell kialakítani, amely kisebbségvédelmi standardokat és jogokat tartalmaz, ugyanakkor bátorítja a kisebbségi közösségekre vonatkozó kedvező intézkedések és politikák elfogadását.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X