Elhatárolódik az RMDSZ a nevében történő szórólapos kampánytól


-A A+

Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az RMDSZ, amiért Maros, Hargita és Kovászna megyében a szövetség nevében történő, lejárató szórólapos kampány kezdődött az államfőválasztások döntő fordulója előtt néhány nappal.

Kelemen Hunor szövetségi elnök szerdán a maszol.ro-nak megerősítette a stiripesurse.ro portálon megjelent információt, miszerint a székelyföldi megyék lakóinak postaládáiban szórólapok jelentek meg, amelynek (helytelen magyarsággal írt) üzenete az, hogy „az RMDSZ nem Klaus Johanniszra” szavaz. A lapon Markó Béla volt szövetségi elnök és Kelemen Hunor fényképe látható.

Kelemen elmondta, szerdán a székelyföldi kollégáitól tudomására jutott, hogy a három megye postahivatalaiban kézbesítésre várnak ezek a szólólapok, egy részük pedig már a választók postaládájába került.

„Ismeretlen tettes ellen teszünk feljelentést, mert nincs megjelölve, hogy kik készítették ezeket a szórólapokat. Mindegy, hogy a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt vagy az Erdélyi Magyar Néppárt áll a háttérben, sem én, sem Markó Béla nem adtunk felhatalmazást senkinek arra, hogy az arcunkat használhatja és velünk kampányolhat” – mondta a szövetségi elnök.

Kelemen Hunor leszögezte: az RMDSZ határozottan elhatárolódik az akciótól, semmi közük nincs ehhez a szórólapos kampányhoz.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X