Băsescu: fejet hajtottam Pleşuék akarata előtt


-A A+

A romániai kommunizmus bűneit leleplező legújabb könyv bemutatóján vett részt kedden Bukarestben az elnöki hivatalba visszatért Traian Băsescu államfő, aki hosszabb hallgatás után mondott beszédet a nyilvánosság előtt, ez volt a második nyilvános szereplése a visszatérés óta.

Băsescu kijelentette, hogy a 2004 óta tartó államfői mandátumainak egyik legfontosabb eredménye a romániai kommunizmus elítélése. "Nem túlzok, a kommunizmus elítélését az állam megreformálása érdekében elfogadott jogszabályok, így az új igazságszolgáltatási törvénykönyvek, az oktatási és a nyugdíjtörvény, valamint a munka törvénykönyve fölé helyezem, hiszen a kommunizmus leleplezése alapján érthetjük meg, hogy mi történik ma Romániában" – mondta az államfő.basescu

Băsescu 2006-ban ítélte el a romániai kommunizmust. Akkor egy általa felállított tudományos bizottság jelentése alapján "bűnös és törvénytelen" rendszernek nevezte a kommunista diktatúrát a bukaresti parlamentben.

A könyvbemutatón az államfő azt mondta: semmilyen érdeme nem volt a testület létrehozásában. „A civil társadalom képviselői – Andrei Pleşu, Mircea Cărtărescu, Gabriel Liiceanu, Horia-Roma Patapievici és mások – győztek meg arról, hogy alakítsuk meg a bizottságot és én vállaljam fel munkájuk eredményét" – jelentette ki.base

Az államfő szerint azért fontosak a kommunizmus bűneire rámutató könyvek, mert lehetőséget nyújtanak megismerni, miként születtek azok a döntések, amelyek akkoriban valamennyi ember életét befolyásolták. Hozzátette: a kommunizmus ideológiájának semmi köze nem volt a szabadsághoz.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X