Új jelöltet javasol az RMDSZ a kulturális miniszteri posztra


-A A+

Az RMDSZ kedd este jelöltet javasol a kulturális miniszteri posztra – közölte Kelemen Hunor a szövetség frakcióinak együttes ülése előtt. Hozzátette: nem keres ürügyet a kormányból való kilépésre.

Az RMDSZ elnöke elmondta, a kormányból való esetleges kilépésről a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) kell döntenie, a testületet pedig várhatóan jövő hétre hívják össze. Spekulációnak nevezte ugyanakkor azokat a sajtóhíreket, miszerint máris szakítani készülnek a koalícióval.

"Nagyon figyelmesen kell elemeznünk a kollégákkal az elnökválasztás eredményét, csak utána döntünk" – idézte a politikust az Agerpres. Kelemen Hunor emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ által aláírt koalíciós szerződés 2016-ig szól.

"Ebbe a szerződésbe sok fontos célkitűzésünk bekerült. Azóta csak nyolc hónap telt el, korai lenne mérleget készíteni. Természetesen a koalíciós kormányzás során adódhatnak váratlan problémák, de én jelen pillanatban nem keresek érveket, okokat, ürügyeket a kormányból való kilépésre. Meg akarom érteni, mit történt vasárnap" – fogalmazott a szövetségi elnök.

Kelemen hangsúlyozta: az RMDSZ sokszínű szervezet. "Demokratikus szervezet vagyunk, mindenki elmondhatja a véleményét, de a döntést közösen hozzuk meg" – szögezte le, vélhetően Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek arra a hétfői felvetésére is utalva, hogy az RMDSZ-nek meg kell fontolnia a kormányból való kilépést

Arra a kérdésre, miszerint a SZÁT döntésében szerepet játszik-e majd, hogy a magyar választók nagy hányada Klaus Johannisra szavazott vasárnap, Kelemen kijelentette: előbb meg kell érteniük, miért szavazott így a magyar közösség. "Ennek elemzését egyedül nem tudom elvégezni. Konzultálunk a frakciókkal, a megyei és a helyi szervezeteinkkel" - jelentette ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X