Bűnvádi eljárás indult a külföldi szavazás akadályoztatása miatt


-A A+

Bűnvádi eljárás indított a legfőbb ügyészség az elnökválasztás második fordulójában külföldön tartózkodó romániaiak szavazásának akadályoztatása miatt – közölte csütörtökön a legfőbb ügyész.

Tiberiu Nițu elmondta, egyelőre „in rem” eljárás zajlik, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálják. A szavazás akadályoztatása a Btk. 385. paragrafusa szerint ugyanis bűncselekmény.

Az Agerpres által idézett főügyész elmondta: a vádhatósághoz nagyon sok panasz érkezett a második fordulóban történtek miatt. Többségük szerint a két egymást követő külügyminiszter (Titus Corlățean és Teodor Meleșcanu) a felelős azért, hogy a külföldön élő romániaiak nem tudtak mind szavazni.

Mint ismert, az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában rekordszámú, 380 ezer román állampolgár szavazott külföldön, de voltak, akiknek több órás sorban állás után sem sikerült voksolniuk. Ennek felelősségét magára vállalva kedden lemondott Teodor Meleșcanu külügyminiszter.

Stanciu: lett volna törvényes megoldás

Traian Băsescu államfő szerda este beszámolt arról: Románia londoni, párizsi, római, berlini és madridi nagykövete a voksolás előtt írásban kérte a külügyminisztériumtól a szavazókörzetek számának növelését, de a tárca nem hagyta ezt jóvá.

Titus Corlățean és Teodor Meleșcanu is arra hivatkozott, hogy a választási törvény nem teszi lehetővé a szavazóhelyiségek számának növelését.  Az ügyben megszólalt csütörtökön a legfelsőbb bíróság elnöke is. Livia Stanciu szerint a kormány sürgősségi rendeletben módosíthatta volna a választási törvényt úgy, hogy a külföldön élő romániaiak is élhessen alkotmányos jogukkal. Sürgősségi rendeletet követelt a választás napján az államfő is.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X