Barroso: megingott a bizalmunk a román kormányban


-A A+

A román kormányzat kötelezettségvállalásai választ adnak az Európai Bizottság valamennyi aggodalmára, ugyanakkor azokat meg kell valósítania a gyakorlatban is – jelentette ki José Manuel Durao Barroso, az európai uniós végrehajtó testület elnöke szerdán Brüsszelben.

Délelőtti ülését követően a bizottság élesen bíráló hangvételű jelentést adott ki az igazságügyi reformok romániai állásáról. Nyilatkozatában Barroso úgy fogalmazott, hogy az elmúlt időszak romániai fejleményei miatt "megingott a bizalom".

A jelentés végén tett ajánlásai között a bizottság megismételte azokat a szükségesnek látott lépéseket, amelyekről Barroso már Victor Ponta román miniszterelnök múlt heti brüsszeli látogatásán említést tett, és amelyek teljesítésére a kormányfő később írásban is kötelezettséget vállalt.

„A szakadék széléről léptetek vissza"

Barroso most úgy fogalmazott, hogy ezzel Románia visszalépett a szakadék széléről, de még nincs vége a folyamatnak.

A legfontosabb azonnali lépésnek a végrehajtó testület azt tartotta, hogy a kormány és más kulcsintézmények mutassák ki egyértelműen elkötelezettségüket a jogállamiság és az igazságügyi függetlenség mellett.

Barroso szerdán bejelentette, hogy a bizottság továbbra is szorosan figyeli a helyzetet, és év végén újabb jelentést készít arról, hogyan halad a kötelezettségvállalások gyakorlatba iktatása. Ez az összegzés elsősorban arra fog összpontosítani, sikerült-e visszaállítani a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét.

A brüsszeli értékelésekkel Románia számára távolabb került annak lehetősége, hogy az unió leállítja a reformokat rendszeresen értékelő, úgynevezett együttműködési és ellenőrzési mechanizmust, jóllehet korábban abban reménykedtek, hogy az ötéves évforduló alkalmat adhat ennek az eljárásnak a befejezésére. Megfigyelők szerint mindez hatással lehet Románia schengeni csatlakozására is, pedig a belső határellenőrzések nélkül működő övezet kiterjesztése rájuk már küszöbön állt.

Ponta: kiegyensúlyozott a jelentés

Victor Ponta miniszterelnök kiegyensúlyozottnak nevezte szerdán az Európai Bizottságnak a román igazságszolgáltatás helyzetéről szóló jelentését, amelyből - mint hangsúlyozta - Bukarestnek le kell vonnia a szükséges következtetéseket.

Az EB jelentésének brüsszeli közzététele után Ponta nyilatkozatában arról biztosította a közvéleményt, hogy az általa személyesen vállalt kötelezettségeket Románia tiszteletben fogja tartani, és a törvényes keretet összhangba hozzák az alkotmánybíróság legutóbbi döntéseivel.

Ponta korábban José Manuel Durao Barrosonak, az Európai Bizottság elnökének küldött levelében személyesen vállalt felelősséget azoknak a - tizenegy pontban megfogalmazott - brüsszeli elvárásoknak a tiszteletben tartásáért, amelyek a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségét hivatottak biztosítani.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X