Csütörtökön dönt az RMDSZ a kormányzati szerepvállalásról


-A A+

A Szövetségi Állandó Tanács csütörtökön dönti el, hogy az RMDSZ továbbra is kormányon marad vagy ellenzékbe vonul – közölte hétfőn Kelemen Hunor.

„A SZÁT elemezni fogja az elnökválasztás eredményeit, és természetesen elemezzük a kormányzati szerepvállalásunkat is. A kormányzás számunkra soha nem egy cél volt, hanem eszköz a politikai programunknak, vagy legalább egy részének a megvalósítására” – idézte az Agerpres a szövetségi elnököt.

Kelemen Hunor emlékeztetett arra, hogy 2014 választási év volt, és ilyenkor a kormány sem teljesít ragyogóan. „Ha az elemzésünk során arra jutunk, hogy a kormány nem az emberek, a közösségek érdekeit szolgálja, akkor kilépünk. Nincs miért kormányon maradnunk, ha abból a polgároknak semmilyen haszna nem származik” – fogalmazott a politikus.

Kelemen közölte, azért nem hívta össze korábbi időpontban a Szövetségi Állandó Tanácsot, mert el akarta kerülni, hogy az RMDSZ közvetlenül az elnökválasztás után, "azon melegében" hozza meg a döntését a szervezet további lépéseiről. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X