A PSD folytatja a kormányzást, tavasszal lesz tisztújítás


-A A+

A Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatja a kormányzást, jövő tavasszal pedig rendkívüli tisztújító kongresszust hívnak össze - jelentette be Victor Ponta pártelnök, román miniszterelnök csütörtökön, miután a PSD végrehajtó bizottsága megvitatta az elnökválasztás elvesztése után kialakult helyzetet.

Ponta közölte, nem érte meglepetésként, és tiszteletben tartja, hogy azRMDSZ ki akar lépni kormányából. Rámutatott, nem szakít meg minden együttműködést az RMDSZ-szel, mert "sok közös projektjük van".

Ugyanakkor az ország érdekének nevezte, hogy a romániai nemzeti kisebbségeknek, elsősorban a magyaroknak, „erős hangjuk” és olyan célkitűzéseik legyenek, amelyeket a kormány, a parlament és a helyhatóságok gyakorlatba ültethetnek.

Arra a kérdésre, miszerint tart-e attól, hogy az RMDSZ távozásával megbukik a kormány, a miniszterelnök kijelentette: az újból összeállt Szociálliberális Szövetségnek legitim joga 2016-ig kormányozni. „Erre kaptunk felhatalmazást a választóktól. A jelenlegi parlamenti többségünket működőképesnek tartom, de nem zárhatom ki, hogy akadozni fog” – idézték a hírtelevíziók a kormányfőt.

Átalakul a kormány

A kormányfő jelezte, a jövő évi költségvetés elfogadása után szeretné átalakítani a kormány szerkezetét, amelyben a Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök vezette, Liberális Reform Párt is szerepet kap. A kormány szerkezetének átalakításáról csak a parlament dönthet, így ezáltal Ponta bizalmi szavazást kér az új kormánya számára.

Tanultak az elnökválasztásból

Victor Ponta a maratoni pártgyűlés utáni sajtóértekezleten kifejtette, hogy az elnökválasztásból - amelyen váratlanul alulmaradt a jobbközép jelöltjével, Klaus Johanisszal szemben - le kell vonni a tanulságot. Úgy vélte, a PSD-t sokan kommunista és korrupt pártnak tartják, és ezt a közvélekedést nem lehet nyilatkozatokkal megváltoztatni: következetes tettekkel kell megcáfolni ezt az állítást.

Az elnökválasztáson vesztes pártelnök szerint a tavasszal megrendezendő pártkongresszuson egy új vezetőgárdát és egy új "projektet" kell választani a PSD élére, amely képes visszaszerezni a választók bizalmát.

A PSD végrehajtó bizottsága csütörtöki ülésén kizárt három tisztségviselőt a pártból, köztük Mircea Geoanát, a PSD korábbi elnökét, akiket azzal gyanúsítottak, hogy a párton belüli pozíciójuk erősítése érdekében áskálódtak.








EZT OLVASTA MÁR?

X