Szerdán dönt a képviselőház Markó Attila letartóztatásáról


-A A+

Szerdán 12-kor szavaz arról a képviselőház plénuma, hogy hozzájárul-e az RMDSZ-es Markó Attila és a demokrata liberális Cătălin Teodorescu előzetes letartóztatásához – tudtuk meg Máté András frakcióvezetőtől.

Mindkét politikus az Alina Bica volt főügyész nevéhez fűződő korrupciós ügy gyanúsítottja. Előzetes letartóztatásuk jóváhagyását a törvénynek megfelelően az ügyészség kezdeményezésére az igazságügyi miniszter kérte a képviselőháztól.

Kedden a jogi szakbizottság nem járult hozzá Markó Attila előzetes letartóztatásához, a Cătălin Teodorescuéhoz azonban igen. A végső szó a plénumé. A szerdai szavazás a képviselőházban titkos lesz – tájékoztatott Máté. „Nem tudnám megmondani, mi lesz az eredmény” – tette hozzá a frakcióvezető.

Ha a parlament hozzájárul a képviselő előzetes letartóztatásához, az ügyészség a bírósághoz fordul letartóztatási parancsért. A bírák dönthetnek úgy is, hogy Markó Attila szabadlábon védekezhet, de elképzelhető az is, hogy a politikus vizsgálati fogság helyett házi őrizetbe kerül. „Tény, hogy az ügyészség nyugodtan lefolytathatja az eljárást akkor is, ha Markó Attila szabadlábon marad” – magyarázta Máté András.

Az eddigi tapasztalatok szerint a képviselőház várhatóan hozzájárul majd a két politikus előzetes letartóztatásához. Klaus Johannis elnökválasztási győzelme után ugyanis Victor Ponta pártelnök-kormányfő ígéretet tett arra, hogy a kormánypártok ezentúl eleget tesznek a parlamentbe érkező letartóztatási kéréseknek. November 18-án a képviselőház jóvá is hagyta három politikus vizsgálati fogságba helyezését.








EZT OLVASTA MÁR?

X