EPP: kiáltvány elfogadásával ért véget a kongresszus


-A A+

Az új alapprogram és az annak rövidített változatát tartalmazó politikai kiáltvány elfogadásával véget ért csütörtökön Bukarestben az Európai Néppárt (EPP) 21. kongresszusa.

A 73 európai kereszténydemokrata, konzervatív és néppártot tömörítő ernyőszervezet utoljára 1992-ben foglalta programdokumentumba hosszú távú célkitűzéseit, amelyek homlokterében akkor az Európai Közösség bővítése állt. A bukaresti kongresszuson elfogadott, 405 cikkelyből álló alapprogram azokat a lépéseket tartalmazza, amelyek révén az európai gazdasági közösség valódi politikai unióvá válhat.vege

Az EPP az Európai Politikai Unió létrehozását szorgalmazza, valódi európai kormánnyal, páneurópai jelöltlistákról választott európai parlamenti képviselőkkel és a polgárok által közvetlenül választott európai bizottsági elnökkel. A politikai kiáltvány szerint az EPP egyebek mellett a jogegyenlőség, a család és a munka tisztelete, a társadalmi szolidaritás értékeire alapozva kívánja céljait megvalósítani. Első ízben került be az EPP programjába az őshonos kisebbségek identitásának védelme, és az a célkitűzés, hogy a kisebbségvédelem épüljön be az európai uniós jogba.istu

Az EPP bukaresti kongresszusán az újraválasztott Wilfried Martens elnök javaslatára ismét Antonio López-Istúrizt választották a párt főtitkárává és megválasztották az EPP alelnökeit. A tíz választott EPP-alelnök között a házigazda Románia képviselője, Anca Boagiu, a Demokrata Liberális Párt (PDL) alelnöke is bizalmat kapott.anca boagiu

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X