Optimistává változtatta Romániát Johannis győzelme


-A A+

Optimizmusba csapott át az elnökválasztás előtti pesszimista romániai közhangulat Klaus Johannis győzelme után – derül ki az INSCOP hétfőn bemutatott felméréséből. A megkérdezettek 56,3 százaléka szerint jó irányba tart az ország.

Az államfőválasztás második fordulója, november 16-a előtt a romániaiak még borúlátóan nyilatkoztak a jövőről. Egy októberben végzett felmérés szerint a megkérdezettek 68 százaléka vélekedett úgy, hogy Románia rossz irányba tart, és csak 24 százaléka azt, hogy jó úton jár az ország.Az alábbi infografika a második fordulóban részt vevők arányát mutatja az INSCOP által kérdezettek körében:

 

Az INSCOP mostani felméréséből kiderül az is, hogy a november 16-i második fordulóját meghatározó módon befolyásolta a külföldön élő románok szavazásának akadályoztatása. A megkérdezettek 26,8 százaléka emiatt vett részt a választáson és szavazott Victor Ponta kormányfő ellen, azaz Klaus Johannisra; 22,5 százalék százalék szerint „nagy mértékben”, 20,1 százalék szerint kis mértékben befolyásolták voksukat a külföldön történtek.

Az alábbi infografika azt mutatja, milyen mértékben befolyásolták a kérdezettek választáson való részvételét a külföldön történtek:Az alábbi infografika azt mutatja, milyen mértékben befolyásolták a kérdezettek szavazását a külföldön történtek: „A külföldi szavazóköröknél tapasztalt problémák döntő módon befolyásolták a választáson való részvételt és a szavazást is. Gyakorlatilag a választók egynegyedének magatartását meghatározta, ami külföldön történt” – kommentálta a felmérés eredményeit az INSCOP igazgatója, Remus Stefureac

Az Adevărul által megrendelt közvélemény-kutatás november 27. és december 2-a között készült 1076 személy megkérdezésével, a hibahatára 3 százalékos.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X