A prefektusnál tiltakozott a főkonzul a himnuszéneklés büntetése miatt


-A A+

Hivatalában kereste fel pénteken Marius Popica Kovászna megyei prefektust Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, és tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a kormány megbízottja a magyar himnusz elénekléséért rótt ki bírságot – közölte az MTI-vel a konzulátus.

„A magyar zászló és a magyar himnusz nemzeti jelkép, számunkra szent, akárcsak a románok számára a saját nemzeti szimbólumaik. Éppen ezért elfogadhatatlan, hogy korlátozzák a magyar emberek nemzeti identitásának ilyen formában történő kifejezését” – idézte a diplomatát a közlemény.

Zsigmond Barna Pál hozzátette, ez az intézkedés ellentétes az Európai Unió alapértékeivel, és alapvető emberi jogokat sért. Közölte, az ilyen és ehhez hasonló, a magyar szimbólumhasználatot és szólásszabadságot tiltó intézkedések nem járulnak  hozzá a békés együttéléshez, hanem feszültséget keltenek.

Marius Popica a maszol.ro-nak adott interjúban kijelentette: nem a himnusz eléneklését büntette, hanem a törvényszegést. Utóbbit pedig abban látta, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) trianoni rendezvényén nem hangzott el a román himnusz is a magyar mellett.

A prefektus által aláírt bírságolási jegyzőkönyvben ez áll: „A más állam himnuszának a Románia területén való eléneklése egy olyan rendezvényen, amelynek nem volt nemzetközi jellege, és amelyen nem vettek részt Magyarország hivatalos küldöttei (…), kihágást jelent, és 2500-tól 5000 lejig terjedő bírsággal büntetendő.”








EZT OLVASTA MÁR?

X