Elénekelték a magyar himnuszt a háromszéki prefektúra előtt


-A A+

Több mint százan gyűltek össze hétfőn délután Sepsiszentgyörgyön, a prefektúra épülete elé, és énekelték el a magyar himnuszt. A Magyar Polgári Párt által szervezett tiltakozó akción minden magyar politikai szervezet, így az RMDSZ, EMNP és az SZNT képviselői jelen voltak.

Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács Sepsiszéki elnöke rámutatott: „csontig hatolt a kés, minden tűrőképességet meghalad az, ahogy egy nemzetet megsértett a prefektus. Azt mondják idegen állam himnuszát énekeltük, holott számunkra ez a nemzetünk himnusza, amit június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján a világ minden táján elénekeltünk”.

Az egyhetesre tervezett magyar-himnusz éneklő akció első napján a sepsiszentgyörgyi prefektúra előtt jelen volt Tamás Sándor, háromszéki tanácselnök, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke is, aki elmondta: a szíve is idehívta a magyar himnusz védelmére szervezett megmozdulásra, de belejelentette, hogy az RMDSZ az MPP mellé állt a tiltakozás sorozat megszervezésében, mozgósítanak annak érdekében, hogy napról napra többen vonuljanak a prefektúra épülete elé.

„Példátlan és megengedhetetlen, hogy az Európai Unióban pontosan 25 évvel az úgynevezett román demokrácia kitörése után nem szabad elénekelni a magyar nemzet himnuszát”, mondta Tamás Sándor, aki szerint a himnusz énekléses tiltakozás sorozat célja: „lássák a bukaresti urak, hogy eltévesztették a címzettet, mert ha valaki azt gondolta, hogy büntetésekkel el lehet tántorítani a nemzeti érzelmeinktől az tévedett”. Az RMDSZ háromszéki elnöke szerint a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat révén tájékoztatják az európai és amerikai nagykövetségeket és a brüsszeli döntéshozókat a himnusz-botrányról.

A hétfői egyórás megmozdulás során a jelenlévők ötször énekelték el a prefektus ablaka alatt a magyar himnuszt, majd a szervezők bejelentették, hogy a következő napokban délután háromnegyed négytől háromnegyed ötig visszavárnak minden résztvevőt és másokat is, és terveik szerint naponta tízszer fogják elénekelni a magyar nemzet himnuszát.








EZT OLVASTA MÁR?

X