Nem szabadul meg az összeférhetetlenségi pertől Klaus Johannis


-A A+

Alkotmányosnak nyilvánította kedden az alkotmánybíróság azokat a törvénycikkelyeket, amelyek alapján az Országos Feddhetelenségi Ügynökség (ANI) összeférhetetlen tisztségek halmozása miatt beperelt több polgármestert, köztük Klaus Johannist is – írja az Agerpres.

A taláros testület az egyik beperelt polgármester alkotmányossági kifogását tárgyalta, akinek – akárcsak a megválasztott államfőnek – azért gyűlt meg a baja az ANI-val, mert a választott tisztsége betöltése mellett tagja volt több önkormányzati cég igazgatótanácsának. A bírák keddi döntése azt jelenti, hogy a legfelsőbb bíróság januárt 14-én megkezdi Klaus Johannis összeférhetetlenségi perének tárgyalását, a megválasztott államfőt pedig december 21-én iktatják be hivatalába.

A legfelsőbb bíróság azt a fellebbezést tárgyalja, amit az ANI nyújtott be, miután tavaly a gyulafehérvári táblabíróságon első fokon felmentette a nagyszebeni polgármestert az összeférhetetlenség vádja alól.

A jogászok, alkotmánybírák többsége szerint a per elllenére sincs jogi akadálya annak, hogy a megválasztott államfő letöltse mandátumát. Ezt nyilatkozta korábban a maszol-ro-nak Varga Attila alkotmányjogász is. 

„Ebben az esetben a pert felfüggesztik, és folytatják az államfő öt éves mandátum lejárta után” – mondta a volt RMDSZ-es képviselő, arra hivatkozva, hogy mandátuma alatt államfőnek teljes körű mentelmi joga van. Hozzátette, ezt nemrégiben az alkotmánybíróság is megerősítette, amikor egy szociáldemokrata szenátor bűnvádi panaszt emelt Traian Băsescu hivatalban lévő elnök ellen.








EZT OLVASTA MÁR?

X