Markó Attila ügyvédje a DNA eljárásáról: „Big shit!”


-A A+

Hazugságnak nevezte Markó Attila ügyvédje a korrupciellenes ügyészségnek (DNA) azt az állítását, hogy azért nem emeltek vádat az RMDSZ képviselője ellen az úgynevezett Bica-dossziéban, mert nem tudták beidézni.

Eugen Iordăchescu pénteken a maszol.ro-nak elmondta: elolvasta a védence elleni nyomozati anyagot, és az ügyészeknek semmilyen bizonyítéka nincs arra, hogy a politikus bármilyen bűncselekményt elkövetett volna. „Éppen ezért nem emeltek vádat ellene. Ehelyett azt hazudták, hogy azért nem állították Markó Attilát bíróság elé, mert nem tudták kihallgatni” – mondta az ügyvéd.

Arra a kérdésünkre, hogy szerinte hogyan lehet bizonyítékok hiányában bárkinek is a letartóztatását kérni, Iordăchescu úgy fogalmazott: „Őrültség ez az egész. Big shit, ami Markó Attilával történik”. Az ügyvéd hozzátette, hivatalosan is kérték a vádak ejtését az ügyészségtől, ám a DNA még nem válaszolt.

Mint ismert, az RMDSZ jelenleg Magyarországon tartózkodó képviselője bizonyítottan nem volt jelen azon a bizottsági ülésen, amelyből az úgynevezett Bica-ügy kirobbant. Az ügyészek ennek ellenére korábban a letartóztatását kérték a parlamenttől. Időközben a DNA vádat emelt a dosszié valamennyi gyanúsítottja ellen, Markó Attila kivételével. 








EZT OLVASTA MÁR?

X