Az RMDSZ egyetért a védelmi kiadások növelésével


-A A+

Egyetért az RMDSZ Klaus Johannis államfőnek azzal a javaslatával, hogy Románia a bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékára növelje 2017-ig védelmi kiadásait, ezért alá fogja írni az erre vonatkozó pártközi egyezményt.

Erről Kelemen Hunor szövetségi elnök nyilatkozott kedd este az Agerpresnek. A hírügynökségnek elmondta, az RMDSZ küldöttsége részt fog venni az államelnöki hivatalban jövő hétfőn tartandó konzultáción a védelmi kiadások növeléséről.

„Egyetértünk az államfő által javasolt pártközi megállapodással, hiszen Románia a NATO tagjaként a katonai szövetség legutóbbi értekezletén kötelezettséget vállat arra, hogy a GDP két százalékára növelje a védelmi kiadásait. Ha tagja vagy egy szövetségnek, nem csak jogaid, hanem kötelezettségeid is vannak” – magyarázta Kelemen.

A politikus elismerte, hogy a kötelezettség teljesítése megterheli a román költségvetést. „Ám meggyőződésem, hogy jelenlegi geopolitikai helyzetben erőfeszítéseket kell tennünk a védelmi kiadásaink növelésére” – tette hozzá a politikus.

Kelemen elmondta, a Cotroceni-palotában tartott konzultáció lesz az első alkalom, amikor az RMDSZ hivatalos keretek között tárgyal az ország új államfőjével, ezért a szövetség küldöttsége a védelmi kiadások növelése mellett más témákat is felvet majd Klaus Johannisnak a találkozón. „Nem szeretném azonban a sajtón keresztül megüzenni, hogy melyek lesznek ezek a témák” – fogalmazott a szövetségi elnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X