Programsorozattal ünnepli 25 éves születésnapját az RMDSZ


-A A+

Fennállásának 25 éves évfordulóját nagyszabású programsorozattal ünnepli meg az RMDSZ. „Ez az évforduló nemcsak az RMDSZ-ről szól, a magyar közösség demokratikus ébredésének ünnepe is egyben” – fogalmazott hétfőn Kovács Péter főtitkár.

"2015-ben együtt ünnepel a magyarság, együtt emlékezünk arra, honnan indultunk, de azokra az eredményekre is, amelyeket közösen értünk el. Ez az év egyben alkalmat ad arra, hogy a múltba nézés mellett előre is tekintsünk és megerősítsük választott értékeink melletti elkötelezettségünket. Ugyanakkor figyelmeztet is: nem volt még olyan régen az, amikor félnünk kellett” – emelte ki a politikus.

Kovács Péter beszámolója szerint az eseménysorozat január 31-én, nagyszabású gálaesttel indul Kolozsváron, ahol az RMDSZ jogi bejegyzésének évfordulója és a magyar kultúra napjának apropóján ünnepi előadás és az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúra Díj átadása szerepel műsoron, valamint első alkalommal Életmű-díjakat is kiosztanak.

A szervezők visszatekintő dokumentumfilmmel, interaktív, tematikus honlappal, a 25 év meghatározó dokumentumainak összesített tárával, gyermekrajz és esszé-pályázatokkal és versenyfelhívással készülnek. Múltidéző iskolai történelemórákat, konferencia-sorozatot és több témakörben is kiállításokat szerveznek, amely során az érdeklődők nyomon követhetik, hogy egy-egy erdélyi nagyvárosban mi történt a forradalom napjától az első szabad választásokig, melyek voltak a kommunizmus emblematikus retro-tárgyai, hogyan telt a szekusok egy napja, milyen volt az élet ‘89 előtt.

Az eseménysorozat egyik fontos mozzanata a február 26-án, Marosvásárhelyen sorra kerülő nemzetközi kisebbségvédelmi konferencia, amelynek témája a román–magyar együttélési keret kidolgozása, a román gyakorlat, a nemzetközi jogkeret és Európa pozitív példái.

"A 25 éves évforduló sajátos helyzetet jelent. A többség megélte a kezdetet, de sokak számára ez már csak mások – szülők, tanárok, idősebb kollégák – elbeszéléseiben létező közvetett tapasztalat. Eseménysorozatunk akkor lesz sikeres, ha a 25 év emblematikus szereplőinek bevonása mellett, meg tudjuk szólítani azt a fiatal generációt is, akik a rendszerváltozás után születtek” – hangsúlyozta a Főtitkárság vezetője, akinek meggyőződése szerint egy sikeres megemlékezés erősíti az erdélyi magyar közösség identitását is.

A több hónapos rendezvénysorozat kiegészül az RMDSZ megyei és területi szervezeteinek programjaival. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X