Az államfőt felmentették, de mi lesz a „kicsi Johannisokkal”?


-A A+

Precedenst kellene teremtenie a Klaus Johannis összeférhetetlenségi ügyében született felmentő ítéletnek, ám erre a jogi szakértők szerint nincs garancia – jelentette ki csütörtökön a maszol.ro-nak Ilyés Gyula.

Az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkár-helyettesét arról kérdeztük, hogy a szövetségnek hány polgármesterét perelte be – az államfőhöz hasonlóan – a feddhetetlenségi ügynökség (ANI), amiért önkormányzati tulajdonban lévő vállalat igazgatótanácsának is tagja.

Mint ismert, Klaus Johannis tagadta, hogy polgármesterként a helyi piacokat működtető vállalat vezetésében részt vett volna, a víz- és csatornaszolgáltató vállalat pedig szerinte olyan regionális - több települést kiszolgáló - közmű, amelyre nem vonatkozik az összeférhetetlenségi tiltás. A legfelsőbb bíróság az államfőnek adott igazat, a szerdai ítélet indoklását azonban még nem közölték.

Ilyés elmondta, az országban nagyon sok polgármester lehet a Johanniséhoz hasonló helyzetben – köztük RMDSZ-es is –, mivel korábban minden megyében alakult egy úgynevezett regionális fejlesztési társulás, amelynek az alárendeltségében működnek a vízszolgáltató vállalatok. Ezeket az önkormányzatok hozták létre részvényesekként, így sok esetben a polgármesterek képviselik a helyhatóságot a vállalatok igazgatótanácsában.

„Nem tudom pontosan, hogy országosan hány polgármester van ilyen helyzetben, de azt igen, hogy Szatmár megyében például több tucat elöljáró esetében összeférhetetlenséget állapított meg az ANI. Az érintettek fellebbeztek a nagyváradi táblabíróságon, mindhiába. Ezt követően a legfelsőbb bírósághoz fordultak, arra várva, hogy az döntést hozzon Johannis ügyében” – magyarázta Szatmárnémeti volt polgármestere.

Ilyés Gyula szerint az államfő perében hozott ítélet valóban olyan precedens, amely alapján a legfelsőbb bíróság várhatóan felmenti az összeférhetetlenség vádja alól mindazokat a Szatmár megyei polgármestereket, akiknek ügye Bukarestbe eljutott.

„Azt azonban nem tudom, hogy más megyékben mi a helyzet, az ANI felkutatott-e más hasonló ügyeket. Emellett nem mindegyik polgármester ellen indult eljárás, így ők egyelőre megúszták a felszólítást, és a jövőben sem számíthatnak arra, hogy problémájuk lesz ebből” – vélekedett az RMDSZ önkormányzati alelnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X