Az RMDSZ vegyes választási rendszert javasolt az államfőnek


-A A+

Az RMDSZ olyan vegyes választási rendszer bevezetését javasolta szerdán az államfővel megtartott találkozón, amely a politikai alakulatok szavazatarányos képviseletét megőrzi - közölte az MTI-vel Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Klaus Johannis államfő másodszor hívta konzultációra a parlamenti pártokat. Két hete a védelmi költségvetés növeléséről született pártközi egyezmény, szerdán pedig az elnök arról egyeztetett a pártokkal, hogy milyen választási reformot tudnának mindannyian támogatni.

Az RMDSZ azt javasolta, hogy a háromszáz fősre karcsúsítandó képviselőház több mint felét egyéni választókerületekben válasszák meg, a többi képviselő pedig pártlistáról jusson mandátumhoz. A háromszázas létszám annyival bővülne, ahány kisebbségi képviselő kerülne még be könnyített eljárással a képviselőházba - mutatott rá Kelemen Hunor.

A felsőházba a megyék két-két szenátort választanának, a nagyobbak hármat. Azok a megyék kapnának plusz szenátori mandátumot, amelyeknek a lakossága meghaladja a 600 ezret, így - a hat fővárosi kerület két-két szenátorával együtt - száz fős szenátus alakulna ki - magyarázta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor azt is jelezte az államfőnek, hogy a helyhatósági választásoknál az RMDSZ nem szeretne változást. Bár felmerült olyan elképzelés, hogy Románia visszatérjen a kétfordulós polgármester-választáshoz, a magyar érdekképviselet a legutóbb alkalmazott egyfordulós módszert részesíti előnyben. 2012-ben már nemcsak a megyei tanácselnököket, hanem a polgármestereket is egy fordulóban, egyszerű többséggel választották Romániában, így az RMDSZ-nek sikerült a korábbi 184-ről 202-re növelnie polgármesterei számát.

Levélben csak regisztrációval

A megyei tanácselnököknél - amennyiben a román pártok módosítást szeretnének - azt is elfogadná az RMDSZ, hogy ne a polgárok közvetlenül, hanem a megyei tanács tagjai maguk közül válasszanak elnököt.

 Az államfővel folytatott konzultáción szóba került az is: miképp lehet lehetővé tenni, hogy a külföldön élő román állampolgárok is élhessenek választójogukkal. A levélben való szavazás módszerét az RMDSZ csak előzetes regisztrációval egybe kötve tartja elfogadhatónak - mondta Kelemen Hunor. A regisztrációt szerinte a hazai választási procedúra kezdete előtt, tehát a voksolás előtt három hónappal le kellene zárni.








EZT OLVASTA MÁR?

X