Bekísérték a korrupcióellenes ügyészségre Elena Udreát


-A A+

FRISSÍTVE: Bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség Elena Udrea volt miniszter, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke ellen, akit pénzmosással és vagyonnyilatkozata meghamisításával gyanúsítanak. A politikus felfüggesztette pártelnöki tisztségét.

Udreát csütörtökön vitték be az ügyészségre, ahol tudomására hozták az ellene megfogalmazott vádakat. A politikus nem kívánta kommentálni ezeket, csak annyit mondott, hogy nem volt tudomása férje ügyeiről. Udrea ellen ugyanis abban az ügyben vizsgálódnak, amelyben volt férjét, Dorin Cocoșt 9 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják iskolák felszerelését célzó számítástechnikai közbeszerzéssel kapcsolatban.

Az ügyészek tavaly októberben kezdték el a vizsgálatot a legnagyobb romániai korrupciós ügyként számon tartott, úgynevezett Microsoft-dossziéban. A gyanú szerint Cocoș mellett Gabriel Sandu volt távközlési miniszter és Gheorghe Ștefan, Piatra-Neamț polgármestere összesen 18 millió euró kenőpénzt kaptak.

A vádhatóság csütörtöki közleményében Udreáról azt írta, hogy tudomása volt férje ügyeiről, és ő is részesült a csúszópénzből, amelynek eredetét ismerte. A vádhatóság szerint a politikus 2009 és 2013 között több olyan ingatlan és egyéb vagyontárgy megvásárlását tüntette fel vagyonnyilatkozatában, amelyek értéke meghaladta politikusi és egyetemi oktatói tevékenységéből származó jövedelmét. Az ügyészek szerint ezt olyan kölcsönökből és osztalékokból tette meg, amelyeknek a legális eredetéért a politikus vállalta a felelősséget.

Az ügyészek azért gyanúsítják vagyonnyilatkozata meghamisításával, mert nem tüntette fel, hogy a SC Euro Hotels International cége kölcsönt kapott Dorin Cocoștól. A DNA szerint a politikus azért lett volna köteles ezt megtenni, mert tulajdonosként osztalékot kapott a szóban forgó cégtől. Az ügyészek szerint Udreának tudomása volt férjének arról a szándékáról is, hogy hamis nyugtát akart szerezni a kenőpénz tisztára mosása érdekében.

Udrea tavaly novemberben államelnök-jelöltje volt a Traian Basescu kezdeményezésére létrejött Népi Mozgalom Pártnak (PMP). Udrea közeli barátja a Basescu családnak. A tervek szerint tavasszal megpályázta volna a PMP elnöki tisztségét, de az év elején váratlanul bejelentette, hogy nem teszi meg. Udrea az Emil Boc vezette kormánynak volt tagja 2009 és 2012 között.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X