MPP: az RMDSZ sokkal nyitottabb Tőkéséknél


-A A+

„Az RMDSZ az Erdélyi Magyar Néppártnál sokkal kevésbé mereven viszonyul hozzánk” – jelentette ki a maszol.ro-nak Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke miután csütörtökön Kolozsváron a Bíró Zsolt pártelnök vezette MPP-küldöttség tagjaként az RMDSZ vezetőivel tárgyalt.mpp

Az MPP csalódott az EMNP-ben

A politikus arra utalt, hogy az MPP korábban tárgyalósorozatot kezdeményezett az EMNP-vel is a két párt közötti együttműködésről, amely azonban kudarcba fulladt. A csütörtöki találkozót az RMDSZ-szel a polgáriak kezdeményezték, mert – mint fogalmazott a háromszéki elnök – erre a párt kongresszusán elfogadott határozat kötelezi őket. „Akkor arról határoztunk, hogy tárgyalásokat folyatunk az RMDSZ-szel és az MPP-vel arról a nemzeti válogatottról, amely a magyarságot képviselhetné a parlamentben” – magyarázta.

Kulcsár Terza tájékoztatása szerint a Szövetségi Elnöki Hivatalban Kelemen Hunor elnök, Kovács Péter főtitkár és Nagy Zoltán kabinetigazgató fogadta az MPP küldöttségét. Elmondta, a választások közelsége miatt „sok konkrétum nem volt” a találkozón, ám abban meg tudtak állapodni a felek, hogy lehetnek közös pontjai az együttműködésnek.kulcsar

„A nemzeti válogatott létrehozásának már technikai akadályai vannak, ám abban egyet tudtunk értetni, hogy a választások előtt, a kampány idején nem ütünk olyan sebeket egymáson, amelyek esetleg ellehetetlenítenék a választások utáni együttműködést” – magyarázta. Hangsúlyozta: az MPP áláspontja szerint az erdélyi magyar pártoknak csak az önkormányzati választásokon kellene versengeniük, a parlamenti választásokon pedig együttműködésben kellene gondolkodniuk.

Kulcsát Terza elmondta, az MPP csalódott az EMNP-ben. „Toró T. Tiborék most is azzal foglalkoznak, hogy elszédítsék, elcsalják az embereinket és az esetleges jelöltjeinket. A pártérdeket tartják szem előtt, nem a nemzeti érdeket” – jelentette ki.

Kérdésünkre közölte: az MPP országos elnöksége hétvégén dönt arról, hogy pártként vesz-e részt a parlamenti választásokon, vagy független jelölteket támogat.

RMDSZ: a közös fellépés formai keretét kerestük

A találkozó után az RMDSZ közleményben tudatta, hogy a szövetség a romániai magyar közösség minden tagja iránt elkötelezett, és ennek jegyében keresi az együttműködés lehetőségeit, valamint a közös fellépés formai kereteit az MPP-vel.kelemen masolat

Kelemen Hunor szövetségi elnök a parlamenti választások előkészületeiről szólva hangsúlyozta, 2013-ban nagy horderejű törvényhozási döntések várhatóak, amelyek szükségessé teszik a magyar érdekképviselet jelenlétét a Parlamentben.

"A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tisztában van azzal a felelősségével, amelyet a magyar emberek 86 százalékos támogatottsága rótt rá, és változatlanul elkötelezettek vagyunk az erdélyi magyar nemzeti közösség képviselete iránt december 9-e után is" - utalt a parlamenti választások dátumára Kelemen Hunor.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X