Kovács Péter: indokolatlan a CSM vizsgálódása Kelemen Hunor ellen


-A A+

Értelmezhetetlennek és indokolatlannak tartja az RMDSZ a Legfelső Bírói Tanács (CSM) vizsgálódását Kelemen Hunor múlt szombaton elhangzott kijelentései miatt, amelyekkel a szövetésgi elnök kiállt a börtönre ítélt Nagy Zsolt ártatlansága mellett. 

Kovács Péter főtitkár kedden elmondta, a CSM kezdeményezése megkérdőjelezi a szólásszabadság elvét. "Annak a szólásszabadságnak az elvét, amiért Franciaországban néhány héttel ezelőtt a világ vezetői utcára vonultak és követelték annak betartását" – fogalmazott a politikus.

Kovács szerint a szólásszabadság egy demokráciában azt jelenti, hogy szabad szólni, bármiről szabad beszélni, a jó és a rossz dolgokról egyaránt. "Egy diktatúrában pedig bármiről szabad beszélni, ami megfelel a hivatalos retorikának, a szigorú előírásoknak. Utoljára, amikor Románia alkotmányát olvastam, úgy tűnt, hogy ebben az országban demokrácia van, persze az nem biztos, hogy működik is” – hangsúlyozta a főtitkár.

A politikus határozottan állítja, Kelemen Hunor szövetségi elnök a nyilatkozata által nem befolyásolt senkit, nem gyakorolt nyomást senkire, nem húzott a háttérből szálakat. Egy végleges bírósági határozatot tudomásul vett, de elmondta róla az álláspontját – mint ahogyan az RMDSZ sok más politikusa is, illetve olyan közvélemény-formálók, akik ismerik, hogy milyen hihetetlen visszaélés történt Nagy Zsolt ügyében.

Kovács Péter szerint a CSM vizsgálati részlege egy politikai állásponttal kapcsolatosan vizsgálódik. "Azonban amikor a vizsgálati anyagok különböző perekben kiszivárognak a médiába, akkor egyetlen egy ügyészt sem vonnak felelősségre, egyetlen egy ügyésztől sem kérdik meg, hogy történhet az, hogy Romániában az igazságszolgáltatás egyet jelent a médiacirkusszal, hogy Romániában valakit először a médiában a közvélemény ítél el és csak ezután hoz a bíróság határozatot" – jelentette ki.

„Nem fogunk hallgatni, amikor valakit igazságtalanul börtönbe zárnak, amikor visszaállamosítás történik ebben az országban, akkor sem fogunk hallgatni, amikor egy politikusunkon a DNA egy olyan döntést kér számon, amely meghozatalában nem is vett részt. És akkor sem fogunk hallgatni, amikor terrorizmus vádjával vizsgálják az RMDSZ politikusát, és még akkor sem fogunk, amikor a himnusz eléneklése vagy a magyar nemzeti szimbólumok használata miatt tapasztalunk visszaéléseket” – fogalmazott az RMDSZ főtitkára.








EZT OLVASTA MÁR?

X