Egymagában tárgyalt Toró T. Tibor az EMEF újraélesztéséről


-A A+

Kudarcba fulladt Toró T. Tibornak az a próbálkozása, hogy egy asztalhoz üljön tárgyalni az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőivel a román parlamentben képviselendő „nemzeti minimumról” és az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) újraélesztéséről.

Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke csütörtökre, Kolozsvárra kért találkozót a másik két politikai szervezet vezetőivel, ám a tervezett helyszínen és időpontban egyik meghívottja sem jelent meg. Az MPP elnöke, Bíró Zsolt csütörtökön a kincses városban tartózkodott ugyan, ám Toró helyett Kelemen Hunor szövetségi elnökkel tárgyalt.toro

„Ez a találkozó nem volt megfelelően előkészítve, az EMEF újraélesztéséről nem lehet kutyafuttában tárgyalni. Nem zárkózunk el ennek az intézménynek a tartalommal való felöltésétől, de ennek előkészítésére nem elég két nap” – magyarázta távolmaradását a maszol.ro-nak Bíró Zsolt.

Az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor már korábban jelezte, hogy értelmetlennek tartja az EMEF választások előtti összehívását. Egy szerda délután Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatón elmondta, kedd este informális beszélgetést folytatott Toró T. Tiborral, és közölte vele, egyelőre nem áll módjában az EMEF újraélesztéséről egyeztetni.

Toró T. Tibort egyelőre nem tudtuk telefon elérni. Gergely Balázs, az EMNP alelnöke nem kívánta a kezdeményezés kudarcát kommentálni. „Mivel a meghívót a párt elnöke küldte, a találkozó elmaradásának értékelésében is ő a legilletékesebb” – mondta a maszol.ro-nak Gergely.

Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot 2009 áprilisában hozták létre az erdélyi magyar politikai szervezetek, a testület azonban 2010 nyara óta nem ülésezett.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X