Radikális nacionalizmussal vádolták Szabó Ödönt


-A A+

Azon melegében válaszolt pénteken délelőtt Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő Cristian Bodea, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Bihar megyei szenátora vádjaira, ugyanis a két politikus egy óra eltéréssel tartott külön-külön sajtótájékoztatót.

A liberális szenátor radikális nacionalistának nevezte Szabó Ödönt, és a képviselőt okolta amiatt, hogy Bihar megyében elakadtak a PNL-RMDSZ tárgyalások. Bodea olvasatában az „úgynevezett” tárgyalás nem is volt valódi tárgyalás, az RMDSZ-eseknek el kellett volna fogadniuk a nagyváradi alpolgármesteri tisztséget, és megszavazniuk Ioan Mang szociáldemokrata párti (PSD) megyei tanácsi alelnök lecserélését egy liberális alelnökre.

Bodea „hallomásból" úgy tudja, hogy Szabó Ödön Radikális nacionalista követelésekkel állt elő, például azzal, hogy a nagyváradi polgármesteri hivatalban és a megyei tanácsnál az alkalmazottak egyharmada magyar legyen, illetve azzal, hogy a nagyváradi terelőutat Hegyközpályi felé építsék meg.

A liberális politikus azt mondta, hogy a megye északnyugati részén élnek a magyarok, mindazonáltal az RMDSZ-nek gazdasági érdekeket kellene figyelembe vennie a beruházásoknál. Bodea szerint valójában Szabó Ödönék tisztségében akarják tartani a szociáldemokrata alelnököt, holott meg kellene érteniük, hogy a pénz nem a kormánytól jön a megyébe, hanem az uniós pályázatok nyomán. A szenátor egyébként elismerte: nem látott semmilyen dokumentumot, csak „hallott” dolgokat a pártja berkeiben a tárgyalásokról.

Bodea ismert a magyarellenességéről

Jelen pillanatban az egyetlen bizonyítottan szélsőséges politikus a megyében Cristian Bodea, akit az Országos Diszkriminációellenes Tanács figyelmezetésben részesített magyarellenes kijelentései miatt – mondta Szabó Ödön, miután idézték neki a liberális szenátor szavait. „Bodea talán frusztrációból ismételgeti a magyarellenes kijelentéseket” – tette hozzá a képviselő.

Az RMDSZ-PNL tárgyalásairól elmondta: nem nyilatkozik az egyeztetés részleteiről, az RMDSZ részéről ugyanis eddig sem nyilatkoztak és nem is szivárogtattak erről a sajtónak. Szabó Ödön a liberális szenátort a „bihari politika Elena Udreájának” nevezte. Mint mondta, nem tarja helyesnek, hogy olyan ember akarja megmondani, miként képviselje a saját közösségét, aki maga is diszkriminál. Hozzátette: egy érdekképviseleti szervezet nevében elvekről is egyeztetni kell, nem csak tisztségekről.

A sajtótájékoztatón egyébként jó hírt jelentett be Szabó Ödön: A Hivatalos Közlöny 2015/83-as számában megjelentek a 2014/126. számú törvény módosításának alkalmazási normái, így mindazok, akik a gyermeknevelési támogatás mellett jövedelemre tettek szert és felszólítást kaptak a segély visszafizetésére, kérelmezhetik a felmentést a befizetési kötelezettség alól, abban az esetben pedig, ha már fizettek, visszaigényelhetik a  pénzt. Bihar megyében több mint ezer, országosan több tízezer érintettje van a módosításnak. Bihar megyében a szükséges típuskérvényt igényelhetik személyesen az RMDSZ megyei székházába, a biharmegye@rmdsz.ro emailcímen és a 0259/432-884-es telefonszámon.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X